Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.23.a/3)

1965-10-26

r |- 3 - * közbelépésével menekültek meg a segélyt kiállté leányok* Meg kell mondanom, hogy a Ill-as körzet területén elég rossz a közbiztonság. A lakosság nem egyszer vetette fel, hogy nagyon ritkán látják a körzeti rnegbizottat. Sajnos csak két rendőr elvtárs van szolgálatban, akik azt a nagy területet nem tudják kellőképpen bejárni, jé lenne, ha az URH kocsit gyakrabban lát­nák. Szeretném megemlíteni és a rendőrség figyelmét felhívni a kör­zetünkben laké cigány család tűrhetetlen életkörülményeire, Ennél a családnál van két nő, aki hivatás szerűen foglalkoznak vendégek fogadásával. Olyankor reggelig tárté mulatozások, ti­­vornyázások*vannak és a környező lakosságot teljesen rémület­ben tartják. A területünkön van egy rész, ahol állandó építkezés folyik itt legalább 50-en laknak akik nincsenek bejelentkezve. Senki nem tudja, hogy honnan jönnek, hová mennek. Ezek között az emberek között húzódnak meg mindazok, akik a környéket fosztogatják. Nem tudom az elvtársak hallgatták-e a tegnap este 10 éra 10 perckor a rádióban " A közbiztonság helyzete Budapesten ” cimü műsort. Én meghallgattam és meg kell mondanom, hogy olyan si­ralmas helyzetet és képet festett le az előadd, ami igen hason ütött az 1945-ös vetköztetésekhez• Véleményem szerint, amig ilyen szörnyű dolgok fenállnak nem beszélhetünk arról, hogy jó a közbiztonságunk* Elmondotta Szegedi elvtárs, hogy különböző körzetekben tartot­tak előadásokat a közbiztonság helyzetével kapcsolatban. Ilyon előadás a mi körzetünkben még nem volt, szeretném megkérni, hogy a III-as’körzetet se hagyja ki és nálunk is tartson tájékoztató előadást. El kell mondanom azt is, hogy a körzeti megbízott elvtárssakkal a kapcsolatunk nem a legjobb. Sajnos nem keresnek meg bennünket, ritkán vesznek részt a tanácsüléseken, jobban megtudunk mindent a lakosságtól, mint az elvtársaktól. A lakosság részéről felmerült, hogy nagyon humanista a mi törvé­nyünk a bűnözőkkel szemben, ^zzal nem segítjük elő a fiatalok ^ javulását, ha az elkövetett bűncselekményét 5-6 hónapra elíté­lik és azt is felfüggesztik, A "Gasztró" banda amelyet Szegedi elvtárs Í3 megemlített ugyancsak nem kapta meg a méltó büntetést és ez igen felháborította a lakosságot. Annál is inkább, mert rendőrségünk egyik tagja volt a szenvedő fél és amikor a bünte­tés kijött, hát megdöbbentőn vettük tudomásul, hogy milyen kis büntetést kaptak a bűnösök. ütpp elvtársnő: Sri ís azt' mondom, hogy a aki bűnt követ el büntessük meg. Azon­ban egyet kell érteni azzal is. hogy amig a nevelés határa meg­engedi addig a neveléssel próbáljuk a dolgokat megoldani. Nem vitás, hogy a mi fiataljainknak anyagi gondjuk nincsenek, azt a nagy energiát ami bennük van azt valahol le kell vezetni. Kisebb csínyekért nem akuszhatjuk fel őket, Hhanem amig lehet neveljük ö ke t • A kereskedelmi rendszer jelenlegi fejlődésében elég 3ok a megté­vedett ember, úgy a gyermekek, mint a felnőttek részéről. Megnéz­tük, hogy kik ezek a megtévedett emberek. Mag kell mondani, hogy nem olyan emberek voltak, akiknek szükségük volt arra, hogy egy vajat, vagy kávét elvegyenek, hanem olyanok, akiknek anyagi gond­juk nincsen, s csupán fényűzés! és luxus igényükét akarták a lo­pott kávéval kielégíteni. Sajnos ezek elóg szomorú tények. _ j I f

Next

/
Oldalképek
Tartalom