Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.23.a/3)
1965-07-14
f ! I-16-Az utóbbi egy-két év alatti politikai vezetésből kimaradt az a jelszó, hogy legfőbb érték az ember. De hogy ebben a felfogásban az egyénnek rni a_szerepe, és mit nyújt az egyénnek ez a társadalom, és hogy mi a marxizmus-leninizraus elveinek megvalósításáért, továbbá az emberek életének szebbé— és jobbá tétele érdekében dolgozná, az egyre kevésébé domborodik ki. Ha egyes vezetőkkel ezt tudnánk megértettni, - előbbre tudnánk lépni-^ de sajnos^egyes vezetőknél élesen jelentkezik a hatalommal val 1 visszaélés; és mikor a dolgozók ezt látják, felvetődik az emberekben, hogy arckor tulajdonképpen rni a Különbség a kapitalizmus és a szocializmus közöctí Elsősorban ebben és az ehhez hasonló kérdésekben kellene a pártszervezetnek segítenie. 1ártunk VII.Kongresszusán hangzott el többek között az, h gy a vezetők feladata a népet szolgálni és nem uralkodni. Ha az előbb említett túlkapások elo.en nem lépünk fel és azokat nem próbáljuk visszaszorítani, a.kor komoly problémáink lehetnek. Azt mindenki vegye tudomásul, hogy egy szocialista társadalomban a vezetők a dolgozókért vannak. Annál inkább is tudomásul kell venni,ezt, mert terveink feszítettek és ha a vezetők nem tudnám emberközelségbe kerülni, akkor súlyos nehézségeink Jesznek. ° Az utóbbi időben a mi partszervezetünk viszonylatában is tapasztalatom azt, hogy mindenki csak a termeléssel foglalkozik. Megint kezd előtérbe kerülni a beolvasás", "a jelszavak hangoztatása", fenyegetőzés, stb." ahelyett, hogy a hibák okait együttesen próbálnánk megváltoztatni, Véle-• menyem szerint munkamódszerben, agitáció bari, propogan hamunkéban is közeieob kell kerülni az emberekhez. Mi csak a munkát látjuk és nem lát luk mögötte az embert. Minden a termelésést történik. Látni kellene azt a kommunistáknak, hogy nincsenek úgynevezett "kis ügye*", minden ügy fontos minden üggyel - ami az emberek problémáját érinti - foglalkozni kell. ’ felmerült a meg nem értés, a tájékoztatás hiánya. '~-n í l'ártélet" pár hónap előtti számában megjelent cikkből az uerül ki. hogy javait a tajekoztatás. Ez nem igy van ElvtársakJ Én magam győződtem meg arról, hogy nem így van. A gépen dolgozo munkás úgy érzi,háttérbe szorult, nem kérik véleményét, ő csak dolgozik; előbb-utóbb felmerül talom’vanf7 h&t akk°r* h0sy van az» ho^ övé az ország és hogy munkásha-Tervünket későn készítettük el/vállalati viszonylatban/, mig azt ióváhamvják jelentős idő telik el, akkor nem beszélhetünk arról, hogy u munkás íizikui dolgozó is részt vesz a tervek megalkotásában, * Tapasztal.atom szerint fokozódik az emberekkel való türelmetlenség, az idemATho?ó-n-haj??a mar uyira meSá, hogy mindinkább elfeledkezzünk egymás megbecsüléséről, egymás segítéséről. Az emberek úgy dolgoznak hogy egyil jobban irigykedik egymásra, mint a másik. 5 ’ °°y Cb/lk Javasolom, hogy vegyük határozatba, hogy " az agitáció munkában nem szabad szemeiül tévesztenünk azt a tényt, hogy legfőbb érték az ember, a nagy Cél az, hogy a kommunizmust az emberekért építjük." \ * • ‘ / . ■ • ' / ' ''"hm n -. / Aj i T