Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.23.a/1)

1975-02-08

MMMW* - f V:< ' **'>•"■"—’l B r*-’* , v ', -I ! — ■ ' j' ; ; J - 37 -J I Kerületünk nagy kiterjedése már az elmúlt években arra kész­tette egészségügyi szakembereinket, hogy a körzeti orvosi rendelők mellett a kerület különböző részeiben minél több decentrumot, kis szakosított rendelőintézetet hozzanak létre, ahol a legszükségesebb alapvizsgálatokat el lehet végezni és csak súlyosabb esetekben kelljen a szakrendelő intézetet felkeresni# falán a legnagyobb jelentősége Pestimrén van az ilyen önálló és szakorvosi feladatot ellátó de centrumoknak, mivel az egyik legtávolabb eső pontja kerületünknek. Itt az VI Ötéves tervidőszakában végzünk nagy korszerüsitési munkálatokat en­nek érdekében. Máris működik ilyen a Lakatos úti lakótelepen, a Béke téren f“\ és a napokban fog belépni a KISZ lakótelepen is. Gélszerű volna még az V. ötéves terv során a Sallai ut«a körnéykén, az Erzsébet telepen, valamint az állami lakóte­lepen - a szanálás után - is ilyen defiéntrumok létesítése. Ellhet szorosan kapcsolódnak olyan igények, hogy a decentrumok kcrnjrkén vagy magában az uj de centrumokban legyenek a gyógy­szertárak is elhelyezve. Ezt az igény már az uj épülő szakrendelőnél is figyelembe vettük és ott kialakítjuk a gyógyszertárat. Az egészségügyi témához tartozik még, hogy a szakorvosi ellátás terén is nehézségeink vannak, ezeket a gondokat - az a tapasztalatunk -, hogy saját erőből nem is nagyon tudjuk megoldani, mivel a centrumból kieső kerületekbe nem szívesen mennek orvosok dolgozni. Itt célszerű volna, ha az Egészségügyi főosztály szakorvosok átirányításával működne közre olyan kerületekből, ahol bősé­ges a szakember ellátottság. A körülményekhez képest a kerületi gyógyító-megelőző munka jónak Ítélhető meg, de még itt gondolom egy néhány szakkér­désről szót fog majd ejteni a Rendelőintézet Igazgató Fő­orvosa is. Ipar-kereskedelem: A kerület ipari-,kereskedelmi, szolgáltatói ellátottságának korszerűsítése Tanácsunk a múlt évben távlati-fejlesztési tervet fogadott el 1980-ig, mely szerint kerületünk nagy kiterjedését figyelembevéve ki fogjuk építeni a korszerű ABC üzlethálózatot, amelyeket a nagy távolságok és rossz útviszo­nyok miatt nem lehet csak a főútvonalak mentére telepíteni, hanem arányosan elosztva a kerület ellátatlan területeire. Ilyen korszerű ABC áruházat még 5 db-ot építtetünk és építés alatt áll jelenleg 9» az V, ötéves tervben pedig újabb 10 ilyen vizelet ház telepítését tervezzük megvalósítani. ''I 'IMf: ;1§pp | S | i 1 In— — ------------------------------------------------- (

Next

/
Oldalképek
Tartalom