Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.23.a/1)
1966-10-23
i _ 50 - I I ( A lélektelenségre, üres formalizmusra jellemző, hogy a vállalat a bűncselekményt lehetővé tevő okok kiküszöbölése végett a hozzá intézett szignalizáciénkra aként válaszolt, hogy a portai dolgozóikat kioktatták, hogy"munkájuk során az eddigieknél még fokozottabban ügyeljenek a társadalmi tulajdon védelmére". A társadalmi tulajdon fokozottabb védelmét úgy a rendőrség, mint a gazdasági és társadalmi szervek részéről megköveteli egyrészt az a körülmény, hogy az utóbbi időben növekedtek 0 tolvajlások, visszaélések. Másrészt szem előtt kell tartanunk, hogy a bevezetésre kerülő uj gazdasági mechanizmus újabb lehetőségeket nyithat, illetve uj módszerek alakulhatnak 1 ki a gazdasági bűnözés terén. Reálisan, számolnunk kell azzal, hogy kapzsi, gyenge jellemű emberek mindig hajlamosak a könnyű pénzszerzésre. Szeretnék szólni az imperializmus fellazítás! taktikájáról. Ismeretes, hogy az utóbbi évtized nemzetközi erőviszonyainak alakulása, a szocializmust épitő országok gazdasági és politikai megerősödése mindinkább kizárja ezen államformák erőszakos megdöntésének lehetőségét. Ezek a körülmények az imperialista ha- / talmakat arra kényszeritették, hogy - elsősorban az európai szocialista országokkal szemben - erőszak és agresszió helyett elsődlegesen a szocialista világrendszer megváltoztatására irányuló taktikához folyamodjanak. Az uj imperialista koncepció tehát felkészült az európai szocialista országokkal szemben egy hosszabb távú és békésebbnek látszó harci taktikára, mely köztudottan a "fellazitás", "liberalizálás" elnevezést nyerte el. E taktika lényege a szocialista társadalmi rendszerek fokozatos politikai és gazdasági jobbratolása, "liberalizálása", mely végső soron a kapitalista restaurációt célozza. A belső ellenséges elemek további, változatlan célja népi demokratikus államrendszerünk megváltoztatása. Ezt a célt azonban már nem a rendszer megdöntésére való közvetlen, konkrét felkészüléssel, hanem az amerikai imperializmus koncepciójához csatlakozva, ^ fokozatos fellazítással, jobbratolással kívánják elérni. Ezzel a módszerrel a lassú, fokozatos változást kivánják elérni, illetve elősegíteni, mely végső soron - terveik szerint - a teljes polgári átalakuláshoz vezet. Az imperialista fellazító taktikához kapcsolódó belső ellenséges tevékenység egyik fő jellemző vonása a párt és kormány politikájával való szembehelyezkedés, annak torz bírálata, az egyes kül- és belpolitikai események szélsőséges, marxista szemlélettől idegen értékelése, a nehézségek, problémák és hiányosságok elferdítése, torzítása, a szocializmus építésével szembeni közönyösség, sőt ellenzékiség kialakítása. Hasonlóképpen jellemző vonása az ilyen irányú ellenséges tevékenységnek a nacionalista, soviniszta érzelmek felszitása, mely ' végső soron a fellazító taktika egyik alapvető célkitűzését - a Szovjetunió és a szocialista országok leválasztását, elidegenítését, a szocialista erők szétforgácsolását kívánja elősegíteni. Az állandóan napirenden tartott és szisztematikusan variált ellenséges propaganda célja abban összegezhető, hogy bebizonyítsák szocialista rendszerünk, egész társadalmi berendezkedésünk élet-i ' r f __________________________X_________________________j