Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.23.a/1)
1966-10-23
— •* *’ *' " A l' 14 Mitrácska. János elvtára A beszámolóval egyetért és Ujf al usi ^elvtárs kiegészítésével is. Hozzászólásában a Téglagyár problémáival kíván foglalkozni.. A trösztösités rányomta bélyegét a pártszervezetre is. Az ^átszervezés következtében 5o %-os mozgás következett be a partszervezet létszámában is. Az átszervezés utón a gazdasági vezetők és pártszervezet között szinte állandóvá lettek a politikai viták. Kém vette figyelembe a gazdasági vezető a párt és tömegszervezetek véleményét ós nem is támaszkodott rájuk* Az uj gazdasági vezető is követte elődjét. 3 Ízben a pátszervezet vezetőségében cserét kellett alkalmazni, mert a vezetőségi tagok nem vállalták olyan körülmények közöttmunkát s inkább elmentek. A pártszervezet igyekezett olyan légkört kialakítani, hogy a dolgozók bizalmát "visszanyerje, ezért óriási erőfeszitékeket kellett véghezvinni. 1963.-tól mindössze 3 főt tudtak pártépités során felvenni a pártba, és 2 főt, - akik 1945 óta voltok párttagok - ki kellett zárni. 2 fiatalt is felvettek tagjelőlt^ nek, de ezek sajnos nem állták meg helyüket, és még a tagjelőltség ideje alatt ki kellett őket zárni. Hiányosság az is, hogy az iskolai végzettség igen alacsony. Főleg 6 általános végzettséggel rendelkezők vannak az üzemben, s igy még nagypbb feladat hárul a pártszervezetre is. Pártszervezeten belül is alacsony az iskolai végzettség. Igen nagy lazaságok vannak munkafegyelem terén is és a párttagság ezeket a hiányossságokat elnézi. Ezen a téren - a tudatformálásban - sok a tennivaló. Most az őszi beiskolázás során 9o főt sikerült az általános iskolába beiskolázni, kérdés zonban, hogy ebből hány fő fog levizsgázni. A tudatformáláshoz tartozik az ia, hogy olyai fiatalok jönnek r~" a gyárba dolgozni, akiket más nkah&lyről eltávolítottak, vagy saját maguk menekültek onnan, ahol sokkal nagyobb a munkafegye^ lem. A Kisz szervezet ezért igen csekély eredményeket tud csak felmutatni, s mindössze a Kisz szervezetnek csak 8 tagja van üzemen belül. Igen komoly probléma az ia, hogy az üzemnek igen sok kamuja van, mindenki ott jön be és megy ki, ahol akar, igy fizetésnapokon itelt hoznak be a gyárba, amit elfogyasztanak, s emiatt már több súlyos baleset keletkezett.’ A jelenig! gazdasági vezetéssel jó a pártszervezet kapcsolata. Azonban a tömegszervezetekkel s ezen belül a szakszervezettel még mindig nem olyan a kapcsolat mint kellene. A szakszervezet nem ad megfelelő segítséget a pártszervezet részére. Pl. párt-^ napok megszervezésénél meg a szakszervezeti bizalmiak sem tudják, hogy szabad-pártnapot akarnak tartani az üzemből. A 8 fős Kisz szervezet - dacára annak, hogy^igen kicsi^a létszámuk - a múlt oktatási évben szép eredményt ért el, 7 fő végezte el a szemináriumot. V. i ■ jq . * I ' ' T