Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/1)

1962-10-21

| , J ~ 14 ^ nak folyamataként fogják fel, hanem az emberi tudat formálásának^ egyik tényezőjeként is, az a szocialista birgádmozgalom kialakulásában mutatkozik meg. Kerületünk üzemeiben jelen pillanatban 1749 t6 158 brigádban küzd a szocialista birgád óimért. Ez a szám a kerületi üzemi dolgozok kb. 15 %-át teszi ki, e brigádok tevékenységét nagy érdeklődéssel figyelik az üzemi dolgozók, akik ma még nem szocialista brigád tagok, hanem a munka verseny valamelyik más. formájában vesznek részt. A mozgalom je­lentősége és életképessége részben abban mutatkozik meg, hogy rövid idő alatt rengeteg szocialista brigád alakult és ez a folyamat gpfs ütemben folytatódik. Pártszervezeteink ós gazdasági vezetőink is egy­néhány kivételével, felismerték e mozgalomban rejlő hatalmas erőt, es ennek megfelelően karolták fel és foglalkoznak vele. Az üzemi dolgozók tudatának nevelésében valóban komoly ezer- pet játszanak. Valóban nehéz lenne csakis és kizárólag anyagi okokkal magyarázni azo kit a lassan mindennap előforduló raunkahostetteket, amelyek kerületi üzemeinkben előfordulnak és amelyek mini -írről tanúskodnak, hogy az emberi tudat szocialistává formálása terén is értünk el eredményeket. Mert vájjon mi késztetheti arra az.•••egyszerű dolgozót, fonót, rakatost, kovácsot, műszerészt és más sz .ékmabelieket, hogy a szocialista bir,gad­­vállálásán belül olyan feladatokat is végrehajtson, amelyből közvet­lenül semmiféle anyagi haszna nem származik. Vajon nem-e szociálisa tudat erősödése és fokozódása készteti arra ,az embereket, hogy nehéz napi munkájuk - a nőknél különösen még a háztartási munkájuk után - magasabb iskolai képzettséget sz.-rezzened; és elvégezzék a VII-VIII. általános iskolát, Vagy pl. irra, hogy szakmai továbbképző tanfolyamra járjanak, vagy a szocialista ember igényeihez méltó kollektiv tragy egyéb szórakozásban vegyenek részt. "-Mi.cz természetesen meglátszik j az erédmónyeke-n., Az egyszerű dolgozók egyre számos,eb r. érdeklődnek azok után a tenni­valók utón. amellyel egy-egy g .zd ;s:.i mutató j-; vitásához hozzájá­rulhatnak. honi is olyan .'égen - r'bin;> . sztondővml ezelőtt - meg^ csak a tervtel jenités mennyié'gi szár ai b t •-tóttal; a xe jükbe-r., ma Pedig ennél már sokkal differenciált bb problém-.v ’-l is foglalkoznak, he megmutatkozik, ennek a •folyam■. trak • másik oldala is, ugyanis a munká­sok ilyen széleskörű és ilyen irányú érdeklődése egyre magasabb fela­\ v. I ______________________________________' - - - - -\ ' ' r f

Next

/
Oldalképek
Tartalom