Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/1)

1962-10-21

I Í- 2.H -A Szocialista Brigád-vezetők országos tanácskozásán vett részt. Ott dobként rá, hogy sok esetben túl jár rajtunk a Szoc.Bri­gádmozgalom, előbbre van mint a gazdasági vezetés viszi. 1959-ben építkezésen dolgozott, itt a fiatalok a célkitűzések közé bevették pl. azt, hogy nem fogyasztanak szeszes italt, együt járnak moziba, Kérdésre, hogy ki iszik közülük, és ki nem jár moziba azt mondták, hogy senki és moziba is járnak. Csak azért vették be, mert nem kell csinálni semmit és mégis lo- 15 pon­tot kapnak érte. Akkor is volt munkamódszer atadás, példaként mondja el, hogy ogy jó szakmunkás kétliter bor ellenében már át is adta munkamód-I szerét, megmutatta a fiataloknak hogy csinálják. Ma ugyan az a szakmunkás elmondotta, hogy 18 fiatalt tanit, azt is elmondotta, hogyan. Azért monda el ezt most, hogy fiataljaludnak josson őszébe, milyen is ez a Szocialista ovi gad, nyújtsunk s :;ga cső;,..— re, hogy feladataikat tílljelásni tudják. A tavaszi értekezleten 7ooo Szocialista brigád létezéséről szá­moltak be, azóta ez 8ooo re emelkedett. A'beszámolóban szó volt az üzemek jó ős rossz munkájáról. Egy üzemmel kivan foglal ".ózni a Mai1 .V-oj. . A MALÉV munkájában komoly j: vuiás van, n gy 0 1 ~ w’» hogy anyagilag is j 1 ellnek. ' ■kiszolnálása felelősségteljese’-.b, kultúrál’ , ma már kiállja a próbát. Mivel a Malév-nak országon belül konkurenciája nincs, gondolni kell arra, hogy külföldön viszont van. Az a külföldi aki Malév gépen utazik, az első benyomást akkor kapja, amikor kö­szönnek neki, mikor a gépbe lép, ha a fogadtatás nem megíelelő hangnemben történik, nem igen fog máskor Malév gépet igénybe venni. De nem csak gazdasági, hanem fontos Politikai kérdés is ez, mert országunkról, népünk életéről alkotnak véleményt. Ezért tartja rendi.ivül fontosnak. ' A beszámolóban érintették az üzemi demokrácia kérdését. Ezen o, területen egye3 gazdasági vezetőknél problémák vannak, az 1 ! ’ ' S __ , á. -. ...................... - —1 | -Wr31»*W6K*» •— " '"**&

Next

/
Oldalképek
Tartalom