Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.23.a/1)
1962-10-21
% * | rrl j t •-25-egosz pontosan u munkásosztály de a vele szövetséges dolgozó osztályok hatalmáról beszólni. A munkásosztály, mint uralkodó osztály, csak a parasztsággal szövetségben képzelhető el. Enélkül a szövetség nélkül nem beszélhetünk proletárdiktatúráról, nem beszélhetünk szocializmusról és természetesen önnek vívmányairól sem. Aki tehát a munkás-paraszt 1 szövetséget csak a piaci árakon keresztül vizsgálja, rossz szolgálatot tesz a szocializmus ügyének. Sok elvtársunk kifogásolja, vagy legalább is szomorúan említi,hogy ^ a muhkáshatalom sok-sok milliárdot ruház be a szocialista mezőgazdává Sagba GZOimck ma m6& láthat<5 eredményeit nem érzékelheti. Ebből levonjak.azt a következtetést, hogy a szocializmus építésében csuka munkásosztály hoz áldozatot, n parasztság nem és miféle szövetség az ahol csak az egyik fél hoz áldozatot. Ezeknek az olvtársaknak meg kell mondjuk, hogy a társadalmakon belül az osztályok szövetsége érdekszövetség. Nem nagy eszmék és nagy szavalj, hanem nagyonis reális, osztályérdekek alapján jön létre°különböző osztályok - Így a munkásosztály és a parasztság közötti szövetség is. La bár történelmi igazság, hogy a parasztságot a kizsákmányold osztályoktól a munkásosztály szabadította meg, ugyanakkor azonban az rs is ^történelmi igazság, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése után a parasztok egyéni földtulajdonából szövetkezeti közös tulajdon lett. Bizony hosszú a folyamat, araig a parasztság e tulajdonviszony változást ugyanolyan pozitívnak fogj,, értékelni és ugyanúgy fog neki örülni, mint mi. Ezt a folyamatot mi nem elsősorban nem politikai nevclőmunkaval, hanem komoly anyagi befektetések árán a parasztság mielőbbi cl e t s zinv cr- al nna k emel oson korcsat ül gyorsíthatjuk meg. Ei kell érnünk minox gyorsabban azt, hogy a termelőszövetkezetekbe tömörülő parasztság életszínvonala úgynevezett középparaszti életszínvonalra emelkedjék. Ez nemcsak a parasztság megelégedettségét, hanem a népgazdaságnak tőbe -a jobb mezőgazdasági áruval való ellátottságát is jelente...1.! fogja. Ez az egyetlen lehetőség, hogy a szód - alista iparral együtt fejlődő igényéi az ipari dolgozóknak mezőgazdaaá^i teriüikokeol iu o.l.o.-0 kjeik itéat nyergen. ap ut i , _ _ - —- * - - - - ~ - - -— — - - - --- ~ ---• — ~ -