Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1983-08-10

az úttörőcsapatok sport - turisztikai tevékenysége. Különböző versenyek, akciók szervezésével mind. több pajtásnak biztosították a rendszeres mozgásra a lehe­tőséget. A mozgalmi év zárását és a következő uttörőév előkészí­tését egyaránt jól szolgálták a nyári táborozások. A tábort előkészítő munkában a táborvezetőségek tagjai arányosan osztották el a feladatokat, A tartalmi munká­ban a sokszínűségre, élményszerüségre törekedtek, A prog­ramokban érvényesült a gyermekek igénye, A táborozok kö­zül a kisdobosok létszáma nagyon alacsony. A hazafias honvédelmi nevelés komplex formában megjelent az uttörőközösségek szinte valamennyi programjában. Az utóbbi években erősödött az Úttörő Gárda szakalegységek munkája, A gyermekek körében közkedvelt programok voltak a honvédelmi napok, a különböző járórversenyek, IV. Az uttörőház tevékenysége A beszámolási időszakban bekövetkezett többszörös vezető­­csere éreztette hatását az uttörőház munkájában. Felada­tát alapvetően három területen végezte; vezetőképzés, szakági tevékenység és a szabadidős programok szervezése, a táborozás technikai előkészítése. A személyi változások következtében mindig más terület kapott hangsúlyt, igy hiányzott a kiegyensúlyozott munka­végzés. Képzési módszertani munkájával segítetté az úttörőcsapa­toknál dolgozó tisztségviselők tevékenységét. A gyermekvezetők képzését klub formájában szervezte, el-ZA- 11 -*• J

Next

/
Oldalképek
Tartalom