Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1983-04-20

r n 1 - 5 -h. napir en cl: Tá j ék oz tató a Szociális Otthon tevékeny sóséról, a pártalapszorvozet munkájául Jelen vannak még: Rudas Istvánná e Ív társ nő ,-------- a BFB művelődési osztály munkatársa Stálnál Róbert elvtárs, a Szociális Otthon igazgatója Bakonyi László elv társ , a pártalapszervesset titkára jjr. Hielvógi Katalin elvtársnő, Szoc. Otthon főorvosa, pár tvezet ős égi tag Szóbeli kiegészítőt mond: Staindl Róbert és Bakonyi László elvtársak A .jelenlegi étkezési nyersanyagnormák alacsonyak, >nás költ­ségsorokon ólért megtakarításokból csoportosítanak át pénzt erre a célra. Az otthonban lakók döntő többsége jól érzi rnagat, betartja az együttélési szabályokat. Fennállásuk óta mindössze 10 embert kellett fegyelmi okokból más intézmény be utholy ozniük. Ismertették a gazdálkodás főbb mutatóit. Az évente két alkalommal rendezett kommunista műszakon a dol­gozók és a lakók egyaránt részt vesznek. Bevételük egy-egy al­­' í©lommal 10 ezer Ft, melyet helyi és kerületi célokra hasznai­nak fel. Kérdést tettek fel: Benkovies púiné, Vészeli sándornó es Rudas ^ " ----­­’ “ Istvánná elv társnők iz átlagosnál alacsonyabb bérek mellett miért ilyen magas a ju­ta lomkoretűk? , , . , , A bártömeg-megtakarítás - gyes, betegállomány stb, miatt - az intézetnél marad, tulajdonképpen ez a jutalomkeret. _Lb­­bőjl az összegből jutalmazzák a munkaverseny-mozgalom részt­vevőit, fedezik a helyettesítők pluszmunkáját, s a fennma­radó részt fordítják az egyének jutalmazásara. K’lyon a dolgozó és a nyugdíjas parttagok kapcsolata? A lakók külön pártcsoportban vannak, velük egy pártvezeto­­sógi tag tart rendszeres kapcsolatot, amely et jónak érve­kéinek. Kit jelent a soronkivüli beutalás? , , r soronkivüli beutaltak vezető beosztásúak hozzatartozoibol, tartós külföldi kiküldetés miatt; SZH-sokbólj veteránokból "ti 0V Ö CÍlljk le J. m IÖ!5f( O elöl 1 O fc Ö»S 0C3 XI3 clO lk O X Jb # Z] *» j i _

Next

/
Oldalképek
Tartalom