Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1977-12-15

Tisztelt Pártvégrehajtó Bizottság Kedves elvtársak, elvtársnők! Elsődlegesen is köszönetemet fejezem ki aziránt, hogy résztvehotek ezen a Pártvégrehajtó bizottsági ülésen mint meghívott, mivel olyan fontos témában mint a kerületi munkásőrség 1977-es kiképzési évé­nek értékelése, valamint a további feladatok meghatározásában mint hozzászóló, javaslat adó és részben mint értékelő személy elősegít­hetem a kerületi Munkásőrség további feladatainak sikerét úgy a kiképzésben mint a munkásőri élet több területén. K. elvtársak áttanulmányozva a már előzőleg megkapott jelenjtést: véleményem és megállapításom az, hogy az anyag részletesen és hűen tükrözi azt a fejlődést, melyet a Zászlóalj elért az 1977-es kiképzési évben, úgy a kiképzések színvonalának emelésében, mint a megjelenések arányában, melyeket a jelentés hűen tükröz. K. elvtársak ókl nem is a jelentés anyagához szólnék közvetlen hozzá, hanem inkább ahoz az egyetlen de jelentős dologhoz /amivel sajnos a beszámoló nem foglalkozik/, de nagyban hozzájárult az ezévi kiképzés eredményeihez. Ez pedig az 1977-év tavaszán megalakult E.V.M. Munkásőrbázis. Ha megengedik az elvtársak a témáról szeret­ném röviden elmondani gondolataimat. ^ “''Ifezdhetném talán ott, hogy bár a többi nagyobb vállalatoknál is már megvolna - vagy a következő évben megalakulnának. Gondolom a Pártbizottság és a Parancsnokság foglalkozik a kérdéssel, annál is inkább mivel nagymértékben előre tudja vinni, úgy a ki­képzés mint az egymáshoz való munkásőri kapcsolatokat> a vállalat dolgozóivalf U./ f 3-0 ^-Co-öÍöí..Sr*)>lS..Í. -K. elvtársak a Munkásőrbázis megalakítása ez óv tavaszául történt. Elmondhajtuk, hogy megalakulásától kezdve igen gyakran és haszno­san van igénybe véve. Az év folyamán 5-6 alkalommal jöttek össze a Vegyi Müvek munkásőrei, hogy megbeszéljék a kiképzés közbeni problémák okozóit és a kijavításukkal kapcsolatos feladatokat. Itt beszéljük meg és értékeljük a társadalmi munkavállalásokat, itt beszélgetünk el azokkal a munkásőrőkkel akik egyéni problémájúit megoldásában a kolektiva segítségét igénylik. ?­I *- - - — - - -- - ------------ ^ ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom