Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1976-09-23

í „ ! 4 - 23 - J 5 *• Az ügyfélfogadás tapasztalatai szerint az állampolgárok jog­ismerete, tájékozottsága alacsony. Lényagsa változást a ta­nácsi szervek jogpropaganda munkájának javítása mellett olyan intézkedés hozhat, mint pl. az állampolgára ismeretek tanításá­nak bevezetése. Az állampolgári ismeretek növelésének döntő feltétele és eszköze, hogy az emberek nagyobb számban vegyenek részt a közéletben, az állami szervek munkáját saját tapaszta­lataik alapján is ismerjék. Az állampolgárok törvénytiszteletre való nevelésében a tanácsi szervek akkor tehetnek a legtöbbet, ha eljárásuk, határozataik az ügyfelek számara érthetőek, meggyőzőek, különösen abban az esetben, amikor az állampolgár.számára kedvezőtlen a döntés. Ehhez.a tényállás alapos tisztázása, a jogszabály egyedi eset­re való megfelelő alkalmazása, meggyőzően, szakszerűen megfogal­mazott és megindokolt határozatok szükségesek. E követelményeknek m¥nd°ig S határozatok egy része, nem felel meg. Alapos döntés sem párosul meggyőzően, világoson megfogalmazott indokolással. Az állampolgári fegyelem fontos mutatója és egyben erősítésé­nek eszköze a határozatok következetes végrehajtása. A határoza­tok döntő többségét az; állampolgárok önként végrehajtják. / kedvezőtlen rendelkezést:tartalmazó döntések végrehajtását­­azonban a kötelezettek egy része igyekszik minden eszközzel elo­dázni. Elsősorban az építésügyi eljárásban vannak évekig végre nefei hqjtaOtt. ,< határozatok. Ez nagyon-.káros, rontja az állami szervek tekintélyét,, lazítja a fegyelmet. A hatóság határozatlan fellépésének oka részben a végrehajtás nem megfelelő formájának alkalmazásában van. Gyakran pénzbírságot szabnak ki, amikor a hatósági úton való végrehajtás eredményesebb lenne. Másrészt félreértve a humanitást"népszerűtlen" esetekben - mint pl. a hatósági bontás - nem intézkednek. ^.„hatósági rounka tapasztalatait összegezve megállapítható. hogy az ügyintézésre, a törvényesség a jellemző, Az ügyek többségét “ szakigazgat..si szervek megfelelően intézik el, az ügyfelek túlnyomó többsége az elsőfokú határozatokban foglaltakkal egyet­ért. A lakosság legtöbb jogos panaszát kiváltó műszaki ügyin­tézést még tovább kell javítani. Valamennyi szakigazgatási szerv hatósági munkája színvonalának emeléséhez gondoskodni kell az ügyintézés gyorsításáról, min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom