Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1976-04-22
r ~*i A szövetkezet jelenlegi vezetősége 197o. óta végzi feladatát, A korábbi vezetéstől egy eléggé elhanyagolt termelési egységet vett át. Ez a tény rányomta bélyegét a szövetkezeti morálra is. Alapvető probléma volt, hogy a szövetkezet tagjai részére megfelelő munkát biztosítson, gondoskodjon az emberek foglalkoztatásáról. Feladata volt a vezetésnek, hogy olyan partnereket keressen, amelyeknél olyan munkákat kellett végezni, amelyet a szövetkezet létszámösszetétele, műszaki fejlettsége és gazdasági helyzete lehetővé tett. Legfontosabb feladatunk volt, hogy a szövetkezet termelését megszervezzük, lerakjuk az alapját a vállalatszerű gazdálkodásnak, így elsőként határoztuk meg a szövetkezet műszaki fejlesztését, kisgépekkel, szer‘ ^ számmal való ellátását, A szövetkezet vezetősége az okok elemzése után a szövetkezet helyzetét a KISZ ÖV vezetőivel megtárgyalta és a KISZÖV elnöksége anyagi segítséget nyújtott a szövetkezet műszaki fejlesztés gondjainak megoldásához (4oo ezer Ft), A szövetkezet vezetősége kidolgozta a IV, ötéves tervét, majd azt követően éves terveket készített. E tervekben olyan célokat határoztunk meg, mely előbbre vitte a szövetkezet gazdasági fejlesztését, A tervek végrehajtására intézkedési terveket dolgoztunk ki évenként, A szövetkezet gazdasági vezetése a feladatok megoldása során törekedett és törekszik arra, hogy szorosan együttműködjön a szövetkezet párt alapszervezetévol, szakszervezetével, KISZ szervezetével és a társadalmi bizottságokkal, ^ Ennek a kollektív munkának az eredménye néhány éven belül jelentkezett, ami a szövetkezet gazdasági megerősödésében realizálódott. Zavarólag hatott munkákra, hogy a szövetkezetnek nem volt megfelelő bérszínvonala. Ez hozzájárult különösen az első években a nagyfokú fluktuációhoz. További problémánk volt, hogy a volt műszaki gárda folyamatosan elhagyta a szövetkezetei, az újonnan beállított káderek nem mindenben feleltek meg a velük szemben támasztott követelményeknek, e miatt itt is nagy volt a személyi változás. Ezek a nehézségek nem tették lehetővé, hogy a gazdasági és politikai vezetés által kidolgozott üzem- és munkaszervezési intézkedések a gyakoriéiban teljes egészében megvalósuljanak. Szövetkezetünk a • I /*?> ü " ........ ——....... .■....... — 1,11 .... mmmmmmmmmmmmmmmmmmmm ’* ♦