Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1974-07-04

| f * I ;A ■ .*- 2 -£ főfoglalkozású népművelők körében, Mindezek £ fontos is Hegbetározó fel­tételek okozták est a fejlődést, emelj ez utóbbi két évben történt, Uj kö­zössé-! formák létrehozásává: 1 jobbé n közelitettek a mci kor idényeihez, i.z előrelépés elsősorban ezen a területen kiemelkedő. Könyvtáraink tevékenysége általában jó színvonalú, több területen kiemelkedő £ főváros könytár hálózatúban, mindezek ellenére négyéves mun­kájuk jelentősebb minőségi változást nem jelentett, mert egyre nehezebb kö­rülmények kozott kellett könyvtárosainknak a már elárt színvonalat tartani. Könyvtársaink telítettsége többszáz százalékos. Kiesést jelentett e rákos­­c,sebei 40-es számú Könyvtár kisebb felújítása, amely ugyanakkor nem jelent minőségi fejlődést, hiszen csupán a műszaki állapot konzerválására került ÍJ Oh? • Filmszínházaink vonatkozásában visszaesésről számolhatunk be annak 1 ellenére, hogy a Maros Filmszínház több éves felújítás után már működik -kisebb befogadóképességgel Rákoscsaba a Csaba Filmszínház végleges bezá­rásával teljesen ellátatlan lett. kz elmúlt időszakhoz képest ezen a terüle­ten jelentős hanyatlás következett be éppen a már említett okok miatt. Ugyancsak az elmúlt egy esztendőben alakult ki c közművelődés és a közoktatás területének munkakapcsolata, amely a kezdeti időszak ellenére is komoly erőfeszítéseket és eredményeket bizonyított. k munkahelyi, üzemi közművelődés irányításé, befolyásolása területén még igen sok tennivalónk van. k tartalmi együttműködéshez elengedhetetlenül szükséges személyes kapcsolat javulóban van. általánosságban ez jellemző az elmúlt négy év közművelődési munká­jára, a tájékoztatás és a beszámoló teljessége érdekében a fejlődést főbb területek szerint az alábbi szempontok alapján ismertetjük: , 1./ Rétegtevékenység: k Dózsa Művelődési Ház tevékenységi körét az utóbbi két évben jelen­tősen kibővítette, önnel: oka részben az a társadalmi igény, amely elő­idézte, hogy a tanácsi hálózat ez ifjúság és munkásság kulturális ellá­­tásában nc-yobb részt kell, hogy vállaljon. k növekvő társadalmi igényt figyelembevéve sokat javítottak réteg­­tevékenységükön: a X. Kongresszus utáni időszakban az intézményből c középkorúak hiányoztak leginkább, Ez c korosztály cs:ládfenntertási gond­jai miatt praktikus beállítottságú, erre a rétegre jellemző leginkább a gyakorlatiasság: a felnőtt reálisan szeretné beosztani szabad idejét. A Művelődési Húz programjai c szakmai ismeretek bővítését nem célozták, kizárólag az általános műveltség emelését tartották fontosnak, holott ennek a korosztálynak prfaktikus szemlélete nem ezt tartja elsősorban fontosnak. Rétegtevékenységük javulását éppen az e felismerés jelen­tette; hogy a szakmai műveltség ut lehet az általános műveltséghez. Közösségi formáikat ennek a reális igénynek megfelelően alakították: ez ismerőterjesztő tevékenység tematikája jobban közelített ehhez az életkori sajátossághoz azáltal, hogy több közhasznú előadást, taníolyc­­mot, szakkört szerveztek: agrár-klub, szabás-varrás,gyors- és gépiró tanfolyam, szövő-szakkör, kerámia szakkör stb. Ennek eredményeképpen Vv­± ' \ i .?'■***.M. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom