Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1973-08-16

■s**m * 11 j J I- 5 -A problémákhoz hozzájárult az is, hogy sem a kerületi 1JB appa­rátusa, sem a kerületi Kapitányság vezetője nem adott kellő idő­ben megfelelő segítséget a csucsvezetőség irányitó munkájához. /pl. Toldi elvtárs csak később tudja meg, hogyan fogadták egyes kérdésekben állásfoglalását, stb./ Ezekre a problémákra oda kell figyelni, és le kell rendezni. Nem a szervezeti felépítés, hanem az irányítás, a munka tartalma, az összhang és bizalom, a munka megszervezése a probléma jelen­leg. E tartalmi feladatok megoldása után rendezzük a szervezeti kereteket is. A Pol.Bizottság által meghatározott tartalmi feladatok egyértelmű megértésén és megértetésén túlmenően a PVB elsősorban a következők­re hivja fel a csucsvezetőség figyelmét:- munkájukban tekintsék irányadónak a kerületi Pártbizottságnak az alapszervezeti munka segítésére hozott, valamint a pártegység és pártfegyelem erősítésére vonatkozó határozatait. A parancsno­kokkal együtt kiemelten foglalkozzanak az állomány eszmei, poli­tikai és erkölcsi nevelésével,- Javítsák tovább a kerületi kapitánnyal az együttműködést és össz­hangot, - ugyanez vonatkozik az alparanosnokolcra és az alapszer­vezetek vezetőségeire is.- Javaslom, hogy a PVB kötelezze a PB apparátusát, hogy nyújtson megfelelő segítséget a csucsvezetőség és az alapszervazeti veze­tőségek személyi összetételének felülvizsgázásához is.Ez év végé­ig javítsák meg a pártszervezet vezetésének személyi feltételeit. Tekintettel Palotai elvtárs hosszú betegségére, kapjon más fela­datot a vezetőségben, - s az évi munkát értékelő taggyűlésen - figyelembe véve Bodnár elvtárs javaslatát - Árki elvtársat jelöl­jék a pártszervezet titkárának, > Határozat: A Párt-Végrehajtóbizottság "A kerületi Rendőrkapitányság csucsvezetőségének alapszervezeteket irányitó, segítő és ellenőrző munkája" c« jelentést - Égető Lajos elvtárs összefoglalója és javaslatai alapján - egyhangúlag elfo­gadta. • *’* • 0 mm 0 ***• *■" # a/napirend: Tagfelvétel, Határozat: A Párt-Végrehajtóbizottság Csákányi Tibor /Rvölgye tsz./ tagfelvételi kérelmét - egyhangúlag - jóváhagyta* b/napirend; Nyuredijfelemelési kérelem. Határozat: A PVB B á n h i d i Sándor elvtárs nyugdijának feleme­lésére tett javaslatot - egyhangúlag - elfogadta. I —------------------------- - ■ - ■ ....1 - -—- ■ - ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom