Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1973-04-26
l ! I- 8 -A körzeti pártszervezetek, munkahelyi pártszervez etek,-véleményükkel, javaslataikkal nagy segítséget adtak a kádermunkához. Minden párttag esetében - különösen az uj jelölteknél - nyújtott ez nagy segítséget. A körzeti pártszervezetek pérttagji a jelölőgyüléeeken hozzászólásaikkal segítették a jelöltek elfogadtatását. Az uj jelöltekre vonatkozóan javaslatot tett a KISZ. Bizottság, azokat egyeztette a fiatalok munkahelyével, ahonnan nagyon helyesen resztvettek a jelölógyüláseken, és ismertették a fiatalok addigi munkásságát. Az a tapasztalatunk, hogy a lakosság a legtöbb esetben nehezen fogadja el a fiatalt jelöltnek. Elismerik képességeit, nem kifogásolják magatartásét, de hasonló, vagy még kevésbé alkalmas idősebbet nagyobb bizalommal fogadnak. /Pl: 30-as körzetben/ A kitűzött káderpolitikai célokat vizsgálva, megáüapithatjuk, hogy azokat sikerült megvalósítani. Az 1971. évihez képest 3,7 #-kal nőtt a munkások, 4,9 %-kal a fiatalok aránya, Elképzeléseinknek megfelelő a párttagok ás pártonkivüliek száma. Valamivel, 2,4 %-kal javult a nők aránya, de ez az arány, még mindig nem felel meg a Part nőpolitikái célkitűzéseinek, ezt a következő választások során a fluktuációval arányosan tovább lehet, és kell javítani. Eddigi ismereteink alapján megállapíthatjuk, hogy az uj tanácstagokkal tovább erősödik a Tanács vitakészsége, felkészültsége, a fiatalokkal lendülete. A testület jobban eleget tud majd tenni a megnövekedett politikai és szakmai követelményeknek. _____-__________________________________________________-----------------______________________________________