Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1973-04-26
• ■ i ! ' I- 3 -Véleményünk szerint az előadás elérte célját, amit mutat, hegy a jelölogyülések hangulata jő veit, a megjelentek nagy több- ' sege értékelte az elmúlt időszak eredményeit. Az eredményeseéghez hozzájárult, hogy az elíadők és elnökök o-valasztaea gondosan történt, az előadék többségé igen jő volt, és az elnökök is jől látták el feladataikat.Helyes el-pzel anek bizonyult, hogy a tanácstagok nagyrészét előadónak kértük fel, ezzel is erősítve a lakosság és a tanácstagok keizötti kapcsolatot, „ Csak néhány olyan tapasztalat volt, hogy az elnök, vagy az eloadé - felkészítés ellenére sem - nem mindenben felelt meg " ® toyetel“«nyeknek.Székét a tapasztalatokat köretkező válaaztasnál feltétlenül figyelembe kell venni. A Jel81ősyUléseken résztvettek aktivitására jellemző, hogy a megjelent 5.376 fő közül 703 szólt hozzá. Összesen két körzetben! a 7S-es és 25-ös körzetekben nem volt egy hozzászólás sem. A hozzászólók általában elismeréssel szóltak az elért eredményekről. A felvetések konkrétak voltak, jogos és reális problémák megoldását kérték, nein volt a hozzászólásoknak "számlabenyújtás" jellege. ' A ^ászóléeok közül 470 volt ktaérdekü, 3 egyéni problémát vetettek fel, a többi a jelölt személyével foglalkozott. A felvetett problémák közül 64 olyan közérdekű volt, amely intézkedést igényel, a többit az előadő, illetve a Tanácstól resztvevő vezetők a helyszínen megválaszólták. Az 1S71. évi jelölőgyülésekről 330 választ és intézkedést igénylő probléma került be az apparátushoz. Ez is azt mutatja, a jelenlegi 64 intézkedést igénylővel összehasonlítva - hogy az előadók felkészítése jó volt, azok jelentős része választ tudott adni a .felvetésekre. Ahol olyan előadók voltak, akiknek kisebb tájékozottságuk volt a tanácsi munkáról, oda a kerület vezetői, a Tanács komolyabb szakismerettel rendelkező osztályvezetői, dolgozói mentek ki, ás segítettek a válaszadásban. ___________________________________________________-_________________z_______________________________ í 'w