Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1972-03-02
í * »~R í -*- 2 -i4o i.covlcs József: Az előterjesztéssel egyetértek. Hiányolom, hogy a jelentésben nem szerepel az, hogy a PVB miért utasította el a három tagfelvételt,- ajánlom ezt pótolni. -Valóban á.11 az egyes párttagok részéről az olyan vélekedés, hogy "miért legyek párttag, nincs semmi hasznom belőle", de ilyen nézet megtalálható másoknál is. Ilyen vonatkozásban politikai munkánkat javítani kellene. Ajánlom-imegnézni, hogy a IIAFEM KTSz pártvezetősége többet foglalkozzon az ott dolgozó fizikai munkásokkal párttag felvétel szempontjából. 1, o s o.n c g 1 Lá s z 1 ó : Az egyszerű párttagok és munkások körében is fölvetődik az amit Hateovics elvtárs mondott, - tehát ez élő példa. bodnár András: A fizikai munkások körében kellene megkeresni azt a kontaktot, hogy ^ eltudjuk náluk érni azt, hogy leérjék pártba való felvételeket. Mateovios elvtárs példája való, egyesek azt is mondják; "ha belépek a pártba, akkor mit kapok?" Ezért úgy kell fölkészíteni az embereket , hogy végezzenek, legyen valamilyen társadalmi munkájuk. E téren a. tömegszervezeteknek is nagyobb segítséget kell adni. Váczi Imre: Hateovics elvtárs amit elmondott igaz, ilyennel lehet találkozni a Camionban is, pl. jól kereső gépkocsivezetők mondják: megkeresem a magamét, miért törjem magam. Tóth Róbert: Az előterjesztés azt mutatja, hogy az előző évben - minden korábbit meghaladóan - a. legmagasabb volt a tagfelvétel kerületünkben. Jelenleg l8o8 párttagunk van. Ebben a tagfelvételi munkában tükröződnek azok az erőfeszítések, melyet a Végrehajtóbizottság, az apparátus és a pártszervezetek tettek. Ezek az erőfeszítések az általános politikai munka következménye. Külön ki kell venni innen a Cainiont, mert ez rontotta a párttag. ság összetételének arányát, a felvétel is valahol ko fa körül mozog, melyből azt kell levonni, hogy a Camionban sürgősen meg kell javítani a tagfelvétellel összefüggő politikai munkát. Az elmúlt évben a párttagság túlnyomó többségét az adminisztratov létszámból vették fel. A munkások között valóban élnek azok a nézeteket, amiket itt az elvtársak elmondtak, - ez összefügg a gyengébb politikai munkával és azzal, hogy a pénzt "nyomják" az előtérbe. Nem kedvező a nők felvétele a pártba, nem felel meg a kerület átlagának ezért ezzel is intenzivebben kell foglalkozni. Határozat: A Párt-VB "A párttagság nyilvántartási statisztika fejlesztésével kapcsolatos összeírás kerületi tapasztala-, tairól és az 1971-évi tagfelvételi munkáról"c. jelentést, Váczi elvtárs szóbeli tájékoztatóját, - Tóth Róbert elvtárs összefoglalójával együtt - egyhangúlag - elfogadta. ______________________________________________________-___________________/___________________________________ I