Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1970-02-19

r n 2 I kérdése1' is megtárgyalásra derülnek, így a Végrehajtó Bizott­ság vezetői közvetlenül tudomást szereznek a problémákról. Az osztály munkaügyi és személyzeti előadója, vezeti a nyilván­tartásokat és Ő foglalkozik első fokon a személyzeti es munka­ügyi kérdésekkel. Az egészségügyi dolgozók káderkérdése, káder ”®m“ csak kerületi probléma, hanem országos viszonylatban is gon­dot okoz az egészségügyet irányítóknak. Az egészségügyi kozep­­káderek egészségtelen vándorlása indult meg, gondot okoz után­pótlásuk. Oka elsősorban az alacsony bérezésben keresendő. Az utóbbi években többször előfordult, hogy a vezető állások betöltésénél az elvi álláspontot mellőzve, olyan vezetők ke­­rültek az intézményei: élére,akik szakmailag ugyan megfeleltem a követelményeknek, de om rendelkeztek megfelelő irányító, szervező gyakorlattal es poe.iti.kai megbízhatóságuk is kéide— ses volt. A kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1967-ben es 1969-ben foglalkozott az Egészségügyi Osztály kádermunkájavai es meg­határozta a tennivalókat aj 1969. decemberében Politikai Bizottság határozata alapján az effészsépügvi pártszervezet is megtárgyalta az egészségügyi Io?sőzófíSde?Lly2etét. Elvi megállapodás történt as égés.­­ségügyi dolgozókkal kapcsolatban, melyek azok a munkáteiule­­tek, ahol hatáskörileg az egészségügyi part szervezet vélemé­nyét az egészségügyi osztály vezetője kikéri, ,, Elkészült a hatásköri lista. Az u;j vezető beosztású dolgozók ’ felvételénél, orvosok áthelyezésénei, nyugdíjazásánál az osz­tály kikéri a pártszervezet véleményét. Az Egészségügyi Osztály k&üey es sz^e^éj^ze^ti munkája,. Az Egészségügyi Osztály létszáma, - közvetlen tanácsi vonalon 6 főből áll,"Az osztályhoz tartozó Közegészségügyi Járványügyi Szolgálat létszáma Tj> fő. Az osztály igen sokrétű munkát végez. A jó munka személyi fel­tételei biztosítottak. . , , . A Fővárosi Tanács VB, Egészségügyi Főosztálya elvi, szakmai irányítást ad. A gyakorlati szakmai irányítás szervei felnőtt vonalon a Fővárosi István Korház Délpesti Igazgatóság pleruma. amelynek munkájában az osztályvezető, mint igazgatósagi tag vesz részt. Gyermetegészségügyi vonalon az Apáthy István Gyermek Korház Ivazpatósági plérurna, amelynek az osztályvezető szinten te­vékeny tagja. Mindkét plérumifoglalkozik a kerület kaderpoli- I tikai kérdéseivel is. [Az osztály káderfaj-le07,^3, taaget^ L ' plérum hagyja jóvá, 'i:ph- ' ■ A kerületben a lakosság gyógyító- megelőző ellátását irányitó bázis, intézmény /szakorvosi rendelő, ippézeo, morhaz/ nincs. ./. f , i j? i- V.J ; ..... .. .■ ■ ' mhvmánmr-^ . r. , mm i___,_____________________________­­___________*_________

Next

/
Oldalképek
Tartalom