Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1969-06-12

:í- 3 -Az önképzéssel kapcsolatban: a szervezett keretek és formákon belül kell ezeket az embereket irányítani. Egyetértek azzal, hogy a tájékoztatást javítani kell, helyesebben gyorsabbá tenni, de elsősorban a pártszervezetek vezetőin keresz­tül, jobb előadók bevonásával. Sidó Elemér: , , , , , , ,, _ . Az anyaggal egyetértek, bar az ideológiai irányelvekből adódó fela­datok kicsit több-rétüek, mint ami le van irva, ezért Albert elvtérs felvetéseivel egyetértek. Alapszervezeti szinten erősödött a párt-^ tagság ideológiai, eszmei, politikai egysége - amit feltétlenül alá kell húzni. Nem tudom elfogadni azt, hogy a pártszervezetek_szíve­sebben foglalkoznak gazdasági kérdésekkel, mert az eszmei, ideoló­giai munka vitele során - főleg - az üzemi pártszervezeteknek vála­szolni kell az emberek által felvetett napi problémákra. Ezzel pár­huzamosan helyes az a felvetés, hogy e munka során jobban kell tá­­maszkodni pártszervezeteinknek a tömegszervezetekre, elsősorban is a szakszervezetekre. Vizi Vincze: , , _ Az anyagot jónak tartom, és iránymutatónak. Az üzemekben a dolgozok sokrétű tájékoztatása nem úgy sikerül mint ahogy azt mi szeretnénk. A hazajövő emberek elvesznek a területen, problémát jelent a tájé­koztatásuk, - mi sem találjuk meg azokat az erőket, melyek a terüle­ten tudnának nekünk ebben segíteni. Szerintem azzal lehetne a poli­tikai munka vitelét javitani, ha többször rendeznénk alapszervezeti szinten pártnapokat, és a szervezéshez igénybe vennénk a tömegszer­vezetek segítségét. Jávor János: , , , Az anyag elkészítése során a feladatok jó és pontos meghatarozasara törekedtünk, figyelembévévé az eddig elért eredményeket. Egyetértek azon fölvetéssel, hogy a pozitívumokkal egészítsük ki az anyagot,_ éw a különböző nézeteket is taglaljuk. Különösen gondot^kell fordí­tani a lakóterületen lévőkre és a bejáró dolgozókra, akiknek felve­téseikre nekünk kell reagálni. Feltétlenül be kell vonni e munkába a tömegszervezeteket, és a párttagságot is erősíteni abban, hogy ők is reagáljanak a nézetekre. Keresni kell annak lehetőségét - amit Toldi elvtárs érintett - hogy a különböző jó műsorokat /pl. fórum/ hogyan tudnánk kisebb csoportokban megbeszélni, és a téves nézete­ket' helyére tenni. A tájékoztatással kapcsolatban, hogy vitát kez­deményezzük arra értettük, ahol a párttagság véleményét akarjuk figyelembe venni. Albert elvtárs felvetéseivel egyetértek úgy, hogy nem szabad lemondanunk arról, hogy középiskolákat inditsunk be több helyen, hiszen ennek jelentősége igen nagy. Albert Lajos: , , , J , A vitából egyértelműen kijött, hogy bonyolult kérdést tárgyalt meg a VB, - egyrészt: a munka jellegénél fogva, másrészt: hosszú idő­szakot kellett vizsgálat tárgyává tenni. A vita alapján a^PB elé / kerülő anyagot lehet tovább csiszolni^ formálni: az eredményekre ra­­épitve, a feladatokat is konkrétabban kell megfogalmazni, úgyszin­tén a nevelési kérdéseket is. A bejáró dolgozókkal kapcsolatban fel­merül, hogy vállalhatunk-e olyan feladatot, ami az anyagban szere­pel. Szerintem: annak lehetőségét kell keresni, hogy szélesebbkörü­­en adjunk tájékoztatást. A középiskolák beindítását az erőhöz, és a lehetőségekhez kell igazítani. */# h * # L____________________________________________-______________________________„_______._______._ 9 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom