Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1969-03-27
p-j~ 7 i ..../ l Polgári Vedelem d, ozeKcor . [, Párán csnoksag. Ilikor j.... • sz. pld# I Tisztelt Párt Végrehajtó Bizottság! Ismeretes, hogy Pártunk Központi Bizottsága 1968. február 8. és 10. között tárgyalta a honvédelemmel kapcsolatos témát és megfelelő határozatot hozott. A Központi Bizottság előtt elhangzott beszámoló megállapította, hogy a honvéde^ lem korszerű követelményeinek tervszerű fejlesztése Pártunk VII. Kongresszusa után vette kezdetét. 1959-re értek meg annak objektív és szubjektív feltételei, hogy Pártunk es Kormányunk a szocsLizmus építésének eredményeire támaszkodva honvédelmi politikájában messzemenő célokat határozott meg hazánk, nemzeti függetlenségünk, szocialista társadalmi rendünk védelme érdekében. Pártunk és Kormányunk fokozott figyelemben részesíti hazank védelmi képességének állandó erősítését, amelynek alapját a korszerű fegyveres erőink hadrafoghatóságának magas szinvonala mellett, népünk politikai egysége, népgazdaságunk állandó fejlődése, társadalmi rendszerünk szilárdsága^és az agresszió elhárítására történő folyamatos felkészülés képezi. A haditechnika, ezen belül a nagyhatású támadó fegyverek rohamos fejlődése szükségessé tette a hátország szerepének és lehetőségének reális értékelését. A hátország szerepének már a második világháború során megnőtt, azonban a nagyhatású támadó fegyverek megjelenésével még nagyobb jelentőségre tett szert. Ebből az értékelésből ered., hogy a hátország szerepének megváltozásával meg kellett változtatni a korábbi védelmi elveket. nT _________________________________,_________________________________- —----------------------------------^ -----— — - - - -----------