Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1968-05-16

’ i i I • ! > |- 3 ~ A középiskolai hiányzásokat én tartalmi problémának tekintem. /pl. hétfői napra tesznek mör. értekezletet, igy a középiskolá­­ra jaro_mör. elvtársak nem vesznek részt az oktatáson./ A középiskola tartalmi munkájával kapcsolatban az a véleményem, hogy az anyagot értik, de az anyag megértésére társadalmi példá­kat hozni nem tudnak. KIbz oktatás: a szervezeti előkészités a vonatkozó határozatok alapján történt. Az EVM-ben^32 fő a jelentkezettek száma, később atlagban 60 %-os volt a megjelenés. Legnagyobb probléma a lakó­területen van, elsősorban a megjelenésben. Indult egy marxista diák-akadémia - kisérlet képpen - ebből 21 KISz vezető vizsgázott le. dr.Toldi Lajos: Á V'B részéről megnyilvánul a rendszeresség a pártoktatás felé, — ami segítséget nyújt a pártszervezeteknek is, akiknek kötelessé­gük a partoktatással való foglalkozás. A pártoktatás előkészí­tésében a P01.Bizottság határozata érvényesült. A tömegszerveze— tek intenzivebben bekapcsolódtak az oktatási munkába. Visszatérő probléma az állami- és pártoktatás szembe-állitása, gondolok itt arra, hogy az állami oktatásban résztvevőknél na­gyobb az anyagi érdekeltség, pl. nyelv-tanulás esetén. Vélemé­nyem szerint mindkettőnek megvan a maga helye és szerepe. A ket­tőnek az egymásmellettiségét kell aláhúzni. Egyre inkább jelentkezik a pártoktatásban, hogy az emberek bát­rabban nyilvánítanak véleményt, - az viszont már nagyban függ a propagandistatol, hogy ennek az igénynek milyen teret enged? A partoktatas keretén belül9 ha a különböző korosztályokat vesz— szak figyelembe^ akkor azt a képet kapjuk, hogy egy-egy kérdés felvetese mas-mas oldalról jekentkezik. Pl. fiataloknál Erdély kerdesenek a felvetese lehet nacionalista jellegű, mig az idősebb korosztálynál ez másként jelentkezik, pl. támaszkodhat élmény— tapasztalatra. Ezért az oktatás területén a differenciáltságot jobban kellene érvényesiteni, és menet közben több segítséget kel­lene nyújtani ehhez az oktatási al-bizottségnak. Hiányolom, hogy az elméleti konferenciákon felmerült problémák teljesének hiányoznak az anyagból. Szükségesnek tartanám, hogy a Végrehajtóbizottság értékelje az oktatási munkát, az oktatási vezetők és a párttitkárok jelenlé­teben, ahol hangot lehetne adni olyan kérdéseknek, hogy a gazda­sági vezetőknek is alapvető kötelessége, hogy a maga területén nagy göndör fordítson az oktatásra, mely szorosan összetartozik a kadermunkaval. Helyes lenne az oktatási év befejezésével - a következő oktatási ev beindítása előtt- együttesen megbeszélni a problémákat és kér­ni a segítséget. Jónak tartanám érvényesíteni azt, hogy a munkatervben meghatáro­zott módón a körzeti pártszervezetek számot adnának arról, hogy a partszervezetükben olyan áll az oktatási munka és milyen problé­máik vannak. ° v Javaslom, hogy a jelentést - a kiegészítővel együtt - tájékozta­tó jelleggel fogadjuk el. Bodnár András: Az oktatási al—bizottság tett kezdeményezést a tömegoktatásra vonatkozóan a Pol. Bizottság határozatának megfelelően. A tömeg­oktatási formákra az előadókat mi biztosítottuk, melyet az alap­szervezetek jól fogadtak. ' J----­­­­■ — - - ^________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom