Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1967-03-23
juráik í - - -! |- 7 -Kérjük továbbá a segítséget: a lakosság szolgáltatásának kielégítése érdekében az üzemekkel, KTSz-kel munka-kooperáció fenntartása. Véleményem szerint a határozati javaslatból azt a mondatot, hogy a jelenleg meglévő alkalmazottak egy része tsz-taggá váljon, ki kellene hagyni. A termelőszövetkezeti demokráciát helyes lenne úgy szélesíteni, hogy a mezőgazdasági biztosított is úgy lehessen választható, mint az ipari biztositott. Egyébként a segédüzemi tevékenység nemcsak a tagság foglalkoztatására szolgál, hanem a mezőgazdasági termelésben lévő ráfizetést realizálja. Zsidi Gyula: Az elvtársak elmondták véleményüket az ismert kérdésekről. Vannak itt azonban olyan elvtársak, akiknek saját véleménye más, mint ami az anyagban levan Írva, s itt ahol vitatkozni kellene, nem mondták el véleményüket. Czerván elvtárs többször elmondta már, mi az amivel egyetért velünk - melyet mi korábban kifogásoltunk - és bizunk benne, hogy ez az egyetértés a gyakorlatban is megmutatkozik. Czerván elvtárs leirja, hogy vannak még hibák a segédüzemi tevékenységben, - ugyanakkor a rádióban úgy nyilatkozik, hogy a segédüzemek tevékenységét a Tanácsok gátolják, mert nem ismerik a helyzetet. Ez nem egy jó cselekedet! Abban én is felelős vagyok, amit általában mondanak el emberek a legkülönbözőbb helyeken, hogy Bpest 14 termelőszövetkezetével nincs annyi baj, mint itt a XVII.kerület két tsz-vel! Igenis van tudatos árdrágítás a termelőszövetkezetek részéről, amiért mi aggódunk, hiszen a tsz-ek élén elvtársak vannak, s még akkor is aggódunk értük, ha nagyon sokszor vitatkozunk! Kérem a két tsz-elnök elvtársat, hogy a leirt anyagokból és az itt elhangzottakból a következtetéseket vonjak le. Javaslom, hogy a VB ülés után a két tsz-elnökkel üljünk le kon"***■ zultálni, mert az a véleményem, hogy a sokat említett 36 %-ot félreértik. Fehér és Zsufa elvtársak, amit elmondtak felszólalásukban megértettük, hogy mit kell felülvizsgálni , pl. a gépek miért segédüzemi tevékenység, stb. A termelőszövetkezetekben most sem kap minden tsz-tag háztáji földet, - de más kérdés az, hogy kinek jár, és ha ezt nem kapja, akkor esetleg valami megváltási pénzt kapjon. Javaslom: a határozati javaslat 1.pontjához vegyük hozzá, hogy azt junius végéig dolgozzuk ki, de előzőleg a különböző szervekkel konzultáljunk. A tsz-ek vezetői minden esetben a törvényekhez és rendeletekhez tartsák magukat, - az uj rendelet is azt mondja ki, hogy nagykereskedelmi tevékenységet a tsz-ek nem folytathatnak. Mi nem vagyunk az ellen, hogy a tsz-tagok minél jobban éljenek ebben az országban, de nem mindegy hogy miből és milyen utón. Nem igaz. hogy ebben az országban korrupció nélkül nem lehet dolgozni. Egyetértek azzal, hogy év végén térjünk vissza arra, hogy mégis hogyan ment az átállás, hogyan veszik figyelembe a tsz-ek vezetői a javaslatokat, - ezt a II. félévi munkatervbe be kell venni. Gábor elv. javaslata helyes, hogy a tsz-ekben kibővített vezetőségi ülésen tárgyalják meg a mai VB ülésen elhangzottakat. ________________________________________________________—____________________________________________________