Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1965-03-18

(•' ]- 14 -május 1-ro könnyebb a szervezés, jaaer.t .ezt szokták meg az em­berek. Azonban a bánya rondbehozásával kapcsolatban az az ér­zésem, hogy az elvtársak ceruzája túl fogott, mert a vizet ham kell levezetni, legfeljebb a Vendéglátóipari egysegekhez, ez viszont nem jelent kiadást, s a villany is be van vezetve. Szerintem a bányában csak javítási munkálatokat kellene végez­ni. Mivel a sport pálya a bányában biztosítva van, igy itt az ideiglenes színpadot is fel lehetne állítani. Kuszák Jánosáé: A korábbi gyakorlat az volt, hogy a Népkertben tartottuk meg május 1—ét. Legutóbb a Képkert átrendezése 50 ezer Pt-ba ke­rült, mig tavaly szintén ráköltöttek 15 ezer Pt-ot. Az idén a Népkert mellett szól az, hogy eddig még kevés eső volt, ^ nincsenek hóbuckák a területen, s ha áprilisban is kevés eső lesz, akkor a Népkertben megtudjuk tartani május 1-ét. Emlék­szem arra, hogy tavaly sem volt árvíz, igaz, hogy elseje előt­ti napon esett az eső, mégis sikerült a majális. A Nópkertben tartandó majálist egyébként az emberek megszok­ták, állítom, hogy a bányába nem tudunk annyi embert levinni, mint a Népkertbe."Ha a bányát rendbe akarjuk most hozatni, 122 ezer Pt-ba fog kerülni, erre a célra viszont nekünk pén­zünk nincs. Tartom továbbra is azt a javaslatot, hogy május 1-ét az idén még a Népkertben tartsuk meg. Váczi Lajos: Az elmúlt évben egyértelmű volt az a határozat, hogy a Népkert­ben ne tartsuk majálist. Az operatív bizottsági értekezleten is azok a problémák jöttek ki, amit itt Kuszák elvtársnő el­mondott. Nekem az a javaslatom, hogy a bányába tartsuk meg a ~ május 1-ét. Igaz, hogy a bányába csak egy ut vezet le, de előt­te való este a vendéglátó egységeknek ki kell települni, igy a levezető ut 1-én szabad lesz. Egyetlen nagy munka van a bá­nyába; az útkarbantartás, de ezt egyébként is rendbe kell^hoz­ni és ez akkor is pénzbe fog kerülni. Az emberek mozgási fásá­val kapcsolatban: aki a kerületben ^akarja tölteni május 1-ét, annak szerintem nem jelent problémát, hogy hol tartjuk - szí­vesen elmennek a bányába is. Németh Lajos; iía az egész kerületet vesszük figyelembe, - szarintme jobb len­ne a Népkert a gyermekek szempontjából is. Legszívesebben a Népkertbe jönnek el az emberek. Az a javaslatom, hogyha Nép­­kertben legyen május 1, és használjuk ki a mellette lévő sport­pályát is. Varga János: iíuszák eXviársnővG 1 értek egyet, - legyen május 1. a Népkert­ben megtartva. Ribár Perenc; figyeiériok iíuszák és Varga elv társak javaslatával. Af L _____________________________________________-__________— _____________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom