Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1964-03-12
| — * t I i s *- 15 -Az össze ii*ás kérdésével kapcsolatban szeretném elmondani, hogy amikor ezek a munkák folytak, egyes alapszervezetek ezzel nem úgy foglalkoztak mint kellett volna, - ehhez viszont hozzáteszem azt, hogy nálunk mindenkitől kértünk javaslatot a pártmunka megjavítására. Javaslom, hogy hívjuk fel a titkár elvtársak figyelmet, hogy a jövőben e munkára nagyobb gondot fordítsanak, ás az erről szol., határozatokat maradéktalanul hajtsák végre. A munka megjavítása érdekében az itt elhangzott javaslatokat is bátran fel lehet használni. A jelentés megemlíti, hogy a pár-tc.anportok megtárgyalják a taggyűlés elé kerülő, felvételeket. ^zen túlmenően azonban a pártcsoportoknak mélyebben kellene foglalkozni a tagjelöltfelvételi munkával, vagyis az alapszervezetek vezetőségének ilyen irányú véleményét kellene a pártcsoportoknak apró-pénzre váltani, - a határozatokat itt is végrehajtani. Nincs tudomásom arról, hogy 1959 éta a tömegszervezetek, - a KISz Bizottság kivételével - javasoljak volna tagjelölteket elfogadásra. Én vállalati vonatkozásban beszelek akkor, amikor azt mondom,'hogy a szakszőrvezet sem élt “Ilyen" irányü javasTatTál. Ha már.a szakszervezetek feladatát nézzük, éh azt látjuk,hogy ha a nevelés nincs biztosítva, akkor a termelés kérdésével is van valami baj, hiszen ez is felvilágosító nevelő munkát igényel. Tettek említést az elgtársalc az emberi gondolkodás, ás a tudatformálás kérdéséről is. Felvetném itt azt, hogy ha az eszmei offenzivát nem tudjuk megvívni, akkor a pártépitő mun( kárikra is bizonyos mértékig kifog ez hatni, ami meg fog mutatkozni a termelőszövetkezetekben és az ipari üzemekben is.Tehát az eszmei offenzivának olyannak kell lenni a mi kerületünkben is, hogy az adott területet fellendítse. Lázár Mihályné: Felvetették az e Ívtárs ak, hogy kerület linkben 152 fő háztartásbeli van. Én ezen nem vitatkozom, biztos hogy ennyi, de állítom olvtársalc, hogy ezek közülsok olyan anya van, aki 2-3 gyermeket nevel. ^ekem az a véleményem,. hogy ha ezek a családanyák a szocialista társadalom javára nevelik fel gyermekeiket, akkor már eleget tesznek állampolgári kötelezettségüknek, még akkor is ha nem végeznek gazdasági munkát. ! Meg kell mondani azonban azt is, hogy több olyan asszony van kerületünkben, akik igenis végeznek politikai, társadalmi munkát, - jé lehet, hogy nagyon szívesen elhelyezkednének, de erre a kerületben nem sok .lehetőség van. Olvastam a jelentésben a tömegszervezetek feladatát is, és itt fel van vetve az SzMK szerepe is, akik szinten az ifjúság nevelésen, vagyis az iskolareform vegrehajtááának fáradoznak. h2elc az asszonyok hisznek is a mi rendszerünkben. Azonban itt felelősség merül fel bennem, - hogy az elmúlt évek során többen elkerültek tőlünk, elbucsusztattuk őket, és azóta nem tudom mi van velük. U i t* í__________________________________________________________._____c_____________________________