Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1964-02-28

r’ 7 ; . , - 1 Kálim olvtárs felhívását köszönő ttol veszi. i)x%'-i;átra;7 Perere s őrto.ti ölet Mást lll 'tőén az ellenőrzés 3 vonalon történik, •••ó'.isbon a kerületi sza2;f el ügyelő, részben a gyakorlati oktatás ■; •• ügyelője, valamin-: ő általa. Személyes kint jártakor megál­lt dt.ása W, volt, hogy egyikét igazgató kivé tol ével az óralátoga­tások többségónok eleget tesznek. Ambrus György s.._ Juhász igazgató úgy tájékoztatta, hogy 1 osztály elhelyezésére van ^ lehetőség a gimnáziumon belül* Uliczky Józsei": Nem kapott választ arra a felvetésére, hogy esetleg átirányítás miatt nem lesz e káros eredmény a 113-as iskolánál? H o z z á s z ó 1 á s o k í Dr.Juhász La.jos: A vegyipari előképzést 1962. tavaszán kezdték meg, amikor már 2o fiú járt ki a Vegyiművekbe, 6 hétig jártak, budeazky Attila vezetésevei, azonban'az üzemi óradijat nem tudták fizetni,igy az iktatás abbamradt. Most már lehetőség van a kifizetésre, ha nevezett saját termelő munkáján kivül végzi az oktatást.hzt a részt már tisztázták, A vegyipari előképzéssel kapcsolatban a gimnázium kidolgozott egy tervet és pedig 130.900 3?t-al megkezd­hetik a munkát. Induláshoz ez az összeg elegendő,mivei felvette a kapcsolatot az István Gimnáziummal, ahol már^G éve folyik az iktatás. Ahhoz,hogy a gépszerelő oktatást beindíthassák,kb• 300.000 Pt-ra van szükség, mivel öltöző létesítése is szükséges. A Gépállomás úgy tájékoztatta, hogy a második évben már finom­mechanikai részlegük is lesz, ^ngodélyt kell szerezni a Művelődésügyi Minisztériumtól és ezt csak a VE. határozata után lehet beszerezni. Részletesen tájékoztatja a Végrehajtóbizottságot a gimnázium^ meglevő helyiségeiről, valamint esetleges 1 osztály elhelyezésének lehetőségeiről. 3 óra gyakorlati oktatást a Micsurin termelőszövet­kezetnél is meg tudják oldani. Tavasszal a Kossuth termelőszövet­kezet is megkezdi az építkezést, öltöző helyiség is rendelkezésre fog állni, itt is 1 osztályt el tudnak helyezni. Az előadók jók. Az Akácvirág utcai iskolával kapcsolatban elmondja, hogy 7 osztály van épületen beliüL, 3 a Tabán utcában. Van egy 6x9-©s helyiséget, amelyet az iskolához építettek. ________________________________________________________—____________-______/____________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom