Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1963-02-14
r Felvetődött, hogy a termelőszövetkezeti elnökök ^hozzáállásával baj van, majd felvetődött az is, hogy a büntetéseket kinek a zsebéből fizetik ki? Mvtársak ,erre azt tudom válaszolni, hogy a büntetéseket csak a sajat zsebükből fizethetik ki, mert máshonnan nem fizethetik, - erre nincs semmiféle alap! A budapesti parancsnoksággal a kapcsolatunk javult, és megvan a lehetőség arra, hogy meg közelebb kerüljünk egy máshoz. A Tűzoltó alosztály felkészültségével kapcsolatban: az elvtársak politikai és szakmai felkeszültsege jo, olyan probléma sincs, hogy időben ne intezkedenek. Azonban ja_ vitani kell az intézkedések meghozatalában, ne elegedje nek meg azzal az elvtársak, hogy kiadnak egy határozatot végrehajtásra, hanem ezzel egyidoben forduljanak az eivtársak segítségért is a megfelelő szervekhez, így munkájuk még hatékonyabb lesz, még a felelősük megállapítja Kériilk az elvtársakat, hogy fokozzák felkészültségüket a választások időszakában, - hiszen az ellenseg nem alszi . Javitsák továbbá az oktatás színvonalat, íoleg szakmai as alosztály féld, hogy a párt- ás szakmai vezetés közös végrehajtási tervet dolgozzon ki a jelentes és a vita alapján a feladatok végrehajtását illetően. Mint^a^eíőttem felszólaló elvtársak is elmondták, egyetértek vele, hogy a Tűzoltó alosztály munkája komoly mer- O tékben javult, hiszen tudjuk, hogy korábban milyen problémák voltak - főleg akkor amikor személyi ellentetek is A*termelőszövetkezeteket illetően: egyetértek azzal , hogy ne csak állapítsunk meg hiányosságokat, hanem keressük a hibák okait is, s valahogyan kerüljünk közelebb egym s hoz, hiszen kölcsönös egyetértésben könnyebb a hibaka kiküszöbölni, sőt meg is előzni. ,nlnr. _ A Kossuth termelőszövetkezet vonatkozásúban - g ügetünk ott romlott el a kapcsolatunk, illetve alakult ki koztunk vita, mikor a szeszfőzde tűzbiztosításáról volt szó. Tpaz a termelőszövetkezetekben probléma meg a társadul mftulajdon megvédése is, vannak akik nemcsak avizho*öpqra szolgáló vödröt, hanem a hordot is ellopjak. *ze két a hiányosságokat talán méltányolni kellene, bar 1 szemléletbeli probléma vetődik lel. Az elvtársaknak tudomásuk van arról, hogy me lő szövetkezetek tulajdonát kepezik. A ^ak tobbjge szennyezett, rossz vizű. Kértük a tűzoltóságot, ho^y ezeket a kutakat tisztítsák ki, huzzalc ki belőle a vizet, hogy dolgozóink a nyári időszakban tudjanak Azt eddig nem sikerült végérvényesen megoldani, amit dől gozóink jogosan kifogásolnak. Pedig ha 1 lp!b kerülne segítségünkre lennének, a két szerv meg közelebb kerülne egymáshoz. i l(o U ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------J 1__________________________________________________________________________________,_____________________________________- 15 -