Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1963-01-17

- 'á&UMfe * 1 • !- £ -A Szövetkezetnél javult a nunkaf egy elein, alt' 1 ab íin jónak mondható. > Azonban az építőipari részlegnél még előfordul, hogy ntalozas miatt iga­zolatlan mulasztás adódik, emiatt több dolgozo ellen fegyelmi eljárás is történt. A fegyelmi eljárások sorén szabadság és ebédponz elvonást is al­kalmaz ott a Ve zo t ő ség . Az anyagok kezelésénél kisebb, nagyobb leltárhiányok volbak* Ugyanakkor^ mutatkozik leltár többlet is. Ezek többsége a helytelen leltárfel vetőiből, vagy a közül etek és magónépittetők által biztosított anyagok be és ki nem vételezéséből és a helytelen selejtezésből adódott. Ide sorolhatjuk még azt is, hogy egyes munkákról, a megmaradt anyagokat átutaló jegyzék nélkül másik munkahelyre szállították. Ezen a téren azonban már komoly javulás van folyamatban. A részlegvezetők kötelesek jelenteni a munka befejezésé­vel, hegy a munkahelyen milyen szerszámok és anyagok maradtak, hogy azok a leltárba visszakerüljenek. Nem felelnek meg a követelmények a Szövetkezetnél a raktározási viszo­nyok sem. Még ma is több anyag a szabad ég alatt van tárolva, a faanyag tárolása raktár szempontból nem megfelelő, megengedhetetlen, hogy a ben­­_n és a festék anyag együtt legyen tárolva. Nincs kellően biztosítva a társadalmi tulajdon védelme, bár a szövetkezeti vagyon ellen bűncselek­mény az utóbbi időben nem történt, mégis nagyobb gondot kell fordítani a társadalmi tulajdon védelmére. Ennek érdekében felkérte az Ipari Osztály a KISZ ÖV. elnökét, hogy vizs­gálják a Szövetkezetnél a telephely elrendezését is. A raktározási prob­lémáit, a megoldáshoz nyújtson pénzügyi lehetőséget. Szakember ellátottság a Szövetkezetnél jó, 3 technikus, 8 mesterlevéllel rendelkező és 44 szakmunkásbizonyitvánnyal rendelkező valamint több be­tanított dolgozója van. A Szövetkezetben a politikai felvilágositó munka gyenge. A •'•zövetkezeti vezetés pártszervezete és társadalmi se érvéi kevésbé fog- 1alkoz nak a Szövetkezet dolgozóival. A Szövetkezeti Bizottság az MSZVT. nem töltik be feladatukat, az ellenőrző bizottság aem működik. Egyedül elnöke folytat különböző vizsgája tokát. A bizottságok működésének hiánya hátráltatja a munkát és a vezetőség sem kapja meg tőlük a szükséges segítséget. A Pártszervezet vezetőségének nagyfokú gazdasági munkával való leterhelése miatt kevésbé tudnak foglal­kozni a dolgozók politikai nevelésével. A közgyűléseket és vezetőségi üléseket megtartják. Bgy-egy fontosabb kér­dő a megtárgyal • sár;• kibővített vezetőségi ülést tartanak. A magánkisiparosólmak a Szövetkezető-, való beszervezésére főleg .könü^­­sek vonatkozásában, nagyobb gondot kell fordítani. A Szövetkezeteknél az Ipari Osztály szükségesnek tartja az Építőipari részleg fejlesztését, esen keruaztül pedig a lakossági munkák folyama­tos fokozását. Kérjük a Párt Vég;óhajtó bizottságát, hogy az Ipari Osztály ezen tájé­­k0z10tó jelent6sét szíveske0. jők oIf: g.-dni. Budapest, 196;. j anuár 11. Ecsedi Balázs s.k0 osztályvezető 0 A í>6 xJ ■0 ____■ - ___________________ - - - — - <0_______________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom