Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1963-12-28
I " "sp,-a^ « 3 -A KISz-bon kevesen végesnek közülük folyamatos munkát. Ennek okai, hogy életkorban messze vannak a IvISz tagság nagy többségétől; egy részük lebecsüli a KISz munkát, komolytalannak tartja. Nem kevés a párttag KISz-esek között az egyebirányu munkával túlterhelt fiatal. Pártszervezeteink egy részében a KISz-bon végzett munkát nem tekintik teljes értékű pártmunkának. Egyáltalán nem, vagy rendkivül ritkán számoltatják be a fiatalokat a KISz-ben végzett munkájukról. Azok a párttagok, akik fiatalabb korúak, jól dolgoznak a KISz-ben, s példamutatásuk jó hatású a pártonkivüli fiatalokra. Ez évben már azokkal a fiatal párttagokkal, akiket a KlSz aj áll párttagnak vagy tagjelöltnek, a KISz Bizottság foglalkozik. Figyelemmel kisárjük és segitjük a KISz-ben végzett munkájukat, A jövőben a többi fiatal párttaggal is foglalkoznunk kell. A KISz pártépitő munkáját méginkább.javítani kell. Rendszeresen foglalkozni kell a tagjelöltságre alkalmas fiatalokkal, a KISz-ben fokozatosan emelni kell az eléjük állított követelményeket, A pártszervezetekkel együttműködve biztosítani kell, hogy a KISz-ben dolgozó párttagok lenditői legyenek a KISz munkájának, » Illő A szervezeti élet a KISz-ben folyó névélőmunkánknak eszköze és kerete, A KISz szervezeti élete az évben stagnál. Sem visszaesésről, sem jelentősebb fejlődésről nem beszélhetünk. Elsősorban nem a szervezeti élet rendszeressége, hanem tartalmi gyengesége jelentkezik problémaként, bár egy-kát szervezetünknél / XVII/6-os, Közért/ rendszeres-I ségről sem beszélhetünk, A tapsztalatok azt mutatják, hogy különösen a kislétszámu szervezeteknél sűrűnek bizonyult a havonkénti taggyűlés ás kéthetenkénti vezetőségi ülés, nem találtak elegendő témát, 1963 második félévétől általánossá vált a kéthavonkénti taggyűlés és a havonkénti vezetőségi ülés* azonban ezzel nem tartott egészen lépést a KISz csoportok kiépítése és működtetése,, mely a folytonosságot van hivatva egyebek közt biztosítani. Szervezeteink többségében a KISz csoportok létrehozása és működésének elindítása folyamatban van. A taggyűlések rendszeresek, több helyen a színvonal azonban nem kielégítő. Az eredményességet csökkenti a gyenge beszámoló, az előkészítős felületessége, s egyes helyeken szemléleti hibák is, melyek merevségben. komolykodásban, sablonosé ágban jelentkeznek. ______'_______________ h_-----,------------------------------------------------------- Z,____________________________