Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1962-10-04
- '&mm ü » í j » í- 7 -Huszák Jánosné: Kurtha Béla 1960 óta tagjelölt. Az , amit űuchon elvtáre elmondott, 1961 decemberében történt, azóta majdnem egy óv telt el. Amikor mi elbeszélgettünk, akkor azt mondta, hogy nagyon ki kapott ő ezért a tettéért. Azt azért látni,kell, hogy változás van Kurtha elvtársnál. Komoly munkát végez az alapazervezetnél. Nem mindegy az sem, hogy az alapszervezet valamennyi tagja kiáll e mellett az ember mellett. A vezetőségi ülésre történői bemenetele is teljes egészében helytelenül van beállitva, az nem úgy történt, 0 felvetette, hogy úgy szeretne egyszer résztve^ni egy vezetőségi ülésen. Érre azt — válaszolta neki Altziebler elvtárs, hogy akkor a legközelebbira gyere el. 0 nem volt az üzletbe - éppen szabadnapos volt - amikor Altziebler elvtárs meghagyta neki az ünenetet, hogy mikor lesz a vezetőségi ülés, mejen el j ő is. Ha Altziebler elvtárs nem üzen, hogy menjen el, ő nem is tudott volna arról, hogy mikor van vezetőségi ülés, de Ígéretét betartotta és az elnök meg hívásának eleget tett, A vezetőségi ülés végén egy vita alakult ki a felsőbb szerv és a szövetkezet vezetősége között és a felsőbb szerv részéről megkérdezték, hogy ő kicsoda és mit keres itt, itt egy elég csúnya jelenet játszódott le, amikor Szűcs elvtárs megjegyezte, hogy visszaadta a kölcsönt Kurthának a KISZÖV elnöke, Gondos Vilmos: Igen sok ez az anyag egy tagjelölt felvételhez. Ducnon elvtárs feljegyzéséből az tűnik ki, hogy Kurtha elvtárs politikailag, ideológiailag még igen fejletlen, fejlődnie kell. Jelenlegi magatartásából azt a hibáb szemléletet kell kijavítani, hogy nekem ehhez jogom van!, mondja Duchon elvtárs. Ezzel kapcsolatban liuszákné elvtársnőnek egészen más a véleménye Kurtha Bélával kapcsolatban. Ez az ügy már két éve húzódik, ideje lenne véglegesen lezárni, hogy mire a Kongresszus itt lesz, a tisztázatlan ügyek valamennyi en megoldást nyerjenek. Le kell zárni ezt az ügyet is, Gáspár Károly; ''avaslom, hivjuk Be Kurtha és Barkas elvtársat, mondják el ók is véleményüket. Kurtha elvtársat kérdezzük meg, hogy mi a véleménye a feljegyzéssel kapcsolatban, Farkas Zsimgond elvtárs pedig nyilatkozzon a körzeti alapszervezet nevében Kurtha elvtárs probiérnéjárdl. Bejött a terembe Kurtha Béla elvtárs. Gáspár Karoly; A Párt Végrehajtóbizottaág az ön tagjelölt felvételének ügyével# foglalkozik, a kiküldött külön-bizottaág vizsgálata alapján. Az a véleményem, szíveskedjék a VB előtt kifejteni ügyével kapcsolatos észrevételeit, véleményét. y ______________________/_________