Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-09-06

r ~ .i i 1- 9 -Ez az eredmény figyelembe véve azt, hogy közben 3 év telt el, nem mondható túlzottan jónak. Jól alakult azonban 1959 óta a párttagság foglalkozás szerinti ö szetétele. E tekintetben a Pártértekezlet által megszabott feladatokat a legfontosabb területeken végrehajtottuk. Különösen jó volt az utolsó egy év amikor a felvett tj-k 77,9 %-a munkás­ok, parasztok és m. szaki értelmiségiek közül került ki, A tsz-ekben lévő párttagok száma 93 fő, mely kétszerese az 1959 évinek. Probléma azonban az, hogy ezen belül a volt kis- és közép paraszt párttagok számát elenyészően kismértékben tudtuk növelni. Az üzemi munkások száma a pártban 1959 óta 78 %~kal növekedett, annak ellenére, hogy közben a Tatarozó és Vegyesipari Vállalat 3-n elment kerületünkből. Örvendetes az, hogy a párttag munkások 59,7 %-a szakmunkás. Az értelmiség területén csak a pedagógusok vonatkozásában mentünk jelentősen előre. A Pártértekezlet problémaként megállapította, hogy csak egy orvos párttagunk van, s ez ma 1962-ben is igy van. Egyáltalán nem mentünk előre a korösszetétel javításában, pedig ezt a pártértekezlet komoly feladatul adta, a Párt VB 1960-ban ismét felhivta rá a figyelmet. __1959c,__ ____1962,____ 25 éven alul 15 fő 2 % 15 fő 1,8 % 25-30 év 86 " 11,8 78 " 9,2 " _ 31-40 év 183 " 25,3 229 " 27,1 " 41-50 év 152 '* 21,- 145 " 17,1 " 50 felett 285 " 39,9 376 " 44,8 " A KISZ, bár javitott pártépitő munkáján, de még kell fejlődnie e területen, mert a korösszetétel javításában a KISZ-nek jelen­tős szerepe kell hogy legyen, A pártépités főirányát ugyan az kell hogy képezze, amit a Párt­értekezlet 1959-ben megszabott, a Végrehajtóbizottság azóta meg­erősített , A taggyűlések megjelenési aránya kerületi szinten és 3 éves át­lagban 70-82 %-ot mutat. Ez esetenként magasabb, /pld, vezetőség­választás/ a maximumnál, a minimumnál alacsonyabb nem igen fordult elő. Ez 10-12 %-kal jobb, mint a Pártért,előtti időben. Jelentősen növekedett a taggyűlések színvonala. A beszámolók job­bak, tartalmasabbak, mint kotoábban. Ez annak tudható be, hogy a be­számolók nagyrésze mámár a vezetőség vitája után kerül a taggyűlés elé, másrészt a vez. tagjainak elvi, politikai felkészültsége javult, 4» *

Next

/
Oldalképek
Tartalom