Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1962-09-06

I ]- 18 -Az 1959-os Pártértekezlet fő kérdése, a'hogyan, tovább,- volt. A jelentésből kitűnik, nogy 1959 ót a jelentős fejlődésen ment keresztül kerületünk. Sikerült megteremteni a párt-egységet, mely döntő jelentőséggel bir. Ennek kiinduló pontját abban lá­tóra, hogy a^kerüieti Partbizottság és Párt Végrehajt óbizottság munkáját, politikáját próbálta a kerület életéhez, munkájához igazitani/ s nem a kerülettől elvonatkoztatva végezte azt. Az a°politika, melyet jelenleg a Pártbizottság folytat helyes és reális. A párttagság is úgy erkölcsében, mint politikailag fejf­edőit. Szemléletbeni és hozzáállásbeni problémák tekintetében még van tenni való. Szükséges, hogy a párttagság felelősségérzetét nö­veljük. . ^ az, hogy Kádár elvtárs kijelentését egyes munkasörök felre értel­mezték, ez igy is van, valóban munkásőreink között is még igen sok helytelen értelmezés, téves nézet üti fel fejét, mely arra figyelmeztet bennünket, hogy továbbra is feltétlenül szükséges a kétfrontos háfc továbbvitele* Németh Lajos: Helyes lett volna ha a beszámoló megemlíti azokat a helyeket, ahol ezek a téves nézetek felütik fejüket. Nagyon helyesnek tartanám, ha az anyagban említett szervekkel a rájuk vonatkozó részt megbeszélnénk, nehogy félreértések adódjanak elő. Sajnos meg kell mondani, hogy egy-egy vezetőségi, vagy taggyűlés siralmasan van lefolytatva, nincs rendszerbe foglalva, nincs terv­szerűvé. életszerűvé téve. Feltétlenül szükséges, hogy ezeknek az elvtársaknak segítséget adjunk a taggyűlések és vezetőségi ülések ^ levezetéséhez gyakorlatilag is. Bár a pártcsoportok jelenlegi működése még nem megfelelő, de ezen a vonalon is van már jelentős javulás. Helyes lenne a pártcsoport vezetőknek a kapcsolatát szorosabbá tenni a sejt csoport vezetők­kel. Hibás a KISZ Bizottság is abban, hogy a KISZ szervezeteknél ilyen sok probléma van. Az elmélet nem párosul a gyakorlattal. De hibás a pártszervezetek vezetősége is, mert nem támogatják a KISZ szerve­zetet . Ami az intrikát illeti, Greskó Ibolya már 1956-ban is sok intriká­nak, pletykának volt kitéve, akkor is sok mindent kiabáltak rá, sőt meg is akarták verni. Nem tartom helyesnek, hogy azért mert jöttek . a névtelen levelek, azért eltanácsolják Greskó Ibolyát a kerületből Sokkal helyesebb lett volna rákényszeríteni a levélírókat, hogy Ír­ják alá a levelet, ha az abban foglaltak a valóságnak megfelelnek. Lehet, hogy vannak olyanok, akiknek.politikai szempontból is érde­kük, hogy Greskó Ibolya elkerüljön akerületből. Ezt a problémát a pártszervezetnek sokkal jobban meg-kellett volna vizsgálni. *><•>

Next

/
Oldalképek
Tartalom