Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1962-05-24
' --■ * * * - oa-ca í ■ i I •» , •* A Magyar Szocialista Hunkáspárt XVII. kér. Végrehajtóbizottságának <T o Int é s a kerületi Hazafias Népfront munká járói A Hazafias Népfront XVII, leér. Bizottsága munkáját a pártbizottság közvetlen és közvetett irdnyitásával végzi* Feladata igen sokrétű és .bonyolult f hív. 1 a Párt politikáját valósit ja meg a társ ao .Ion legkülönbözőbb rétegeinél, amihez a legkülönfélébb módszereket kell alkalmaznia, A népfrontbizottság tevékenységét, munkaterv alapjául végzi, s ehhez kapcsolódnak még az aktuális feladatok, ano~ ^ lyoknek a iiíegvalósitásában kizárólag társadalmi munkásokra kell támaszkodnia. Hogy nópfrantbizottság milyen eredménnyel végezte munkáját az elmúlt esztendő első felében, nem áll módomban elemezni, mivel p vezetést _ lényegében a múlt év augusztusában vettem át; És.tekintve, hogy uj emberként kerültem a mozgalomba, valamint az a tény, 'hogy a bizottság már' előtte hónapokkal vezetés nélkül tétlenkedett, szinte mindent újból kellett kezdeni, Af el adatokkal, embereinké] v - ló ismerkedés, a lehetőségek felmérése, a munka való. .elyest no indulása igen'hosszadalmas és lassú folyamat volt, íipvon ezért lényegében csak az elmúlt év utolsó időszakáról és a jelen esztendő első négy hónapjáról, illetve az elért eredményekről, a meglevő hiányosongokról és az előttünk álló fő feladatokról tudok a. i .rt VB-nc.k beszámolni, n Hazafias Népfront-bizottság főbb célkitűzései: " 1, lakosság.jál" való' kápcsöTát' 'terén: tovább fejleszteni a mozgalom munkastílusát, munkamódszerét, hogy ezáltal egyre jobban-szélesíthessük és mélyíthessük a lakossággal való kapcsol a.tóinkat, 2* az együttműködés területén: jó és eredményes kapcsolatokat teremteni a tanáccsal ós a többi 'tömegszervezetekkel. 3, a vezetés területén: állandóan emelni a vezetés színvonalát f tovább fejleszteni és megvalósítani a társadalmi vezetést . 4, :z építő és kulturális munka területén: az ötéves terv és o. köz só ..fejlesztési tervek megvalósítása érdekében mozgó-*' sitani a lakosság legszélesebb rétegeit, elősegíteni kerti le ti kulturális program n'ogvc.lósitását« 5, tudatformálás terén: elmélyíteni a lakosságban a, saoci.1 izmus világméretű győz eleiébe vetett hitet, a békéért folyó harc szükségességét, a tsz parasztság gondolkodás- • módjának formálásával is elősegíteni a tsz-ek politikai megszilárdítását, fí főbb célkitűzések megvalósítás: érdekében a leglcuionfelebb módszer okét alkalmazzuk / egyem, „es csoportos beszelj gee. > viták, cnlcétok, béke gyűlések, előadások, __ látogatások, rétegtalálkozók, sto. / Ezen .yny" nc.k látható eredmények, de vannak meg hianyoss^ó--1 - liJ* J __________________________________________-________.________a__________________________