Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1961-10-05

- 20 -A Kiegészítő Parancsnoka ággal ;j c5 a kapcsolat, azonban az a keresünk lenne hozzájuk, hogy a társadalmi osztályokat segítsek# A tömegszervesetek vezetőivel igen sokszor együtt van Páncsics elvtárs, miért nem leéri a segítségüket, pld. elvi kérdésekben. Esen a téren Páncsics elvtárs nem e­­lég határozott. A sorkötelesekkel való foglalkozás.teljesen kiesett a KISZ kezéből és ezzel valóban csak az MHS foglalkozik. Ez nemcsak a KISZ-re, hanem a többi alapsservezetek, 111, tömegszervezetek munkájára is jellemző/ Az MHS rendezvényeire jellemző - amit a fiatalok is kijelen­­r'. tenek, hogy ^csak akkor érzik jól magukat ha azt az MHS rende­zi. Elmondjak, hogy Ganyec elv társ -pl. részegen vett részt egy ImíS rendezvényen. Ez azt mutatja, hogy határozottan kell hozzányúlni 1-2 elvtárs személyéhez, Dobronyi esetében mivi­tatkoztunk az MHS elnökséggel^ megmondtuk hogy.mi a helyzet vele kapcsolatban — es az elnökség mégis felelősséget vállalt érte. Nem tudjuk, hogy mi okból kifolyólag. Én azzal egyetér­tek, hogy járjanak be az elnökségre társadalmi munkát végez­ni az ilyen emberek, de ha már ezek bent vannak, akkor miért hagyjuk, hogy a vezetést átvegyék? Itt van pl. Huszár elv­­tars esete, mindenki tudja róla hogy alkoholista - és ezt is jeleztük az elnökség felé - mégis olyan eset fordult elő ve­le, hogy feltörte a párthelyiséget stb. Az MHS részéről még mindig azt vallják, hogy ez csak felfújt dolog volt.­­Páncsics olvtárs már kapott dicséretet a kerületi pártbizott­ságtol mert múmiajut jól végezte. Mi azt kérjük Páncsics elv­­társtól, hogy a személyi kérdésekben sokkal következeteseb­ben lepjen előre. Dr. kilós elvtárs; Az MHS jelentését jónak és részletesnek tartom. Hiányolom azon­ban, hogy a kényes kérdésekről csak általánosságban beszél mint pl. az alapszervezeteknél való nem kielégítő kapcsolat stb. A korábbi időszakhoz képest lényeges fejlődés van, népszerűbb és megélénkültebb a munka, mely nem csak a táncestekre vonat­kozik. Ez Páncsics elvtárs jó munkájának tudható be, mert po­litikailag és szakmailag is fejlett, A jövőben azonban a minő­ségi munkára kell az irányt venni, melyhez az kell hogy -a veze­tést kollektivabbá tegyék, és olyan emberek vegyenek részt a munkában akik azt megfelelően ol is tudják látni. A mi véle­ményünk szerint Juhász elvtárs nem alkalmas a nevelési osztály vezetésére, azonban az MHS elnökség véleményünket ezzel kapcso­latban mén kérte ki. Ugyanez a Helyzet Hagy elvtársai kapcso­latban is. Az ilyen embereket le kellene cserélni, mert nem tudnak minőségi munkát végezni. Arra vigyázni kell Páncsics elvtársnak, hogy a politikai munka a mi nézeteink szerint történjen, a kirívó esetekkel szemben határozottan fel kell lépni. Úgy látom, hogy a KISz Bizottság nem hajtotta végre amit a Párt­­bizottság határozata előír, ennek okát nem tudom. Javaslom, A j .1 • *

Next

/
Oldalképek
Tartalom