Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1961-09-07
I * -'.mm * A '$ 4 i i . §- 4 -nitani politizálni, mig korábban nem vontak le összefüggéseket, nem elemezték munkájukat, pl.' munkájukat nem hozták felszínre, azt hogy a termelésben milyen eredményeket értek el, ebben mi a kommunisták ténykedése, ebből eredően következik az, hogy a további feladatok végzésére sem adták meg a szempontokat. Duchon elvtárs; A magam részéről a két jelentéssel egyetértek. Albert elvtárs már foglalkozott az agitáciős munkával. Véleményein szerint a termelést elősegítő munkában csak úgy tudnak előbbre lépni az elvtársak, ha több módszerben! segítséget adnak az agitáciős csoportnak és a bizalmi hálózatnak. Eddig megelégedtek az elvtársak a tények száraz közlésével, azt nem politizálták ki. A szakszervezeti irányítás terén szintén értek el az elvtársak •"“N eredményeket, a brigádok munkáját értékelik, de sajnos ezt is csak a faliújságokon közük - száraz tényekkel - ezt sem politizálják ki. A pártszervezetnek a továbbiakban fő feladata legyen a termelést elősegítő munkának a vitele, és az hogy a jelenlegi eredményeket hogyan tudják tovább fokozni, az agitáciős munka válljon kezdeményező erővé, és ne az események után kullogjanak, hanem dolgozzák ki konkrétan a feladatokat. Egyetértek azzal, hogy a bizalmiak tájékoztatását havonként tartják meg, de az a kérésem, hogy szolgáltassanak anyagot menetközben is, hogy az aktuális kérdésekről időközben is legyenek tájé-ICO SOüVCl • Szánténé elv t ár snő: Nem tudók egyetérteni azzal, hogy nálunk kampányszerű a termelési feladatokkal valé foglalkozás, mert a termelési kérdéseket állandóan napirenden tartjuk, és a dolgozókat tájékoztatjuk - a pártszervezet irányításával. Ezeken a megbeszéléseken résztvesznek a gazdasági vezetők- és csoportvezetők. Duchon elvtárs felszólal ásávul egyetárt ek. Az információs jelentések leadásából megállapítható, hogy 5 különböző fő kérdést tartunk állandóan napirenden, ilyen pl. a nemzetközi kérdésekkel való foglalkozás, a termelés előbbrevitele, helyi kérdések, munkafegyelem, és agitáciős szempontból egy-egy módszer. 21 szakszervezeti bizalmiak van, s ebből lo elvtársat bíztunk meg a dolgozók állandó tájékoztatáséval. Gátló körülmény vállalatunknál‘az, hogy két műszakban dolgoznak a dolgozók, Így a szoros kapcsolatot nem tudják a bizalmiak tartani, van olyan hét hogy a bizalmiak egy héten egyszer találkoznak. A TliHí üzemben - úgymond - egy évig kellett kínlódni azon, hogy kapjunk a dolgozók hangulatáról jelentőst. Végre elértük azt, hogy most már ők maguk kérik a tájékoztatókat. Így az elmúlt időszakban a TIK üzemrészben tar írottunk is egy szabad pártnapot, mellyel a dolgozók igen megvoltak elégedve főleg az előadóval, melyet a Pártbizottság biztosított, kint hiányosságot vetem fel, hogy az elmúlt időszakban, közel másfél éve nem számoltattak be minket munkánkról, és segítséget sem kaptunk. Ezért kérjük a Pártbizottság ágit.prop. osztályát, hogy a jövőben számoltassanak be munkánkról, adjanak módszerben!*segítséget. A másik kérésünk pedig az, hogy az általunk beküldött információs jelentésekre is reagáljanak az * ....... ■ u------------------------------------------------------------------------—z____________________________________