Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1960-09-22

í 1 aoska.e Í v társ; ri'ateovi cg _elvto.ro hozzászólására szere tusra válaszolni, hogy azo­kat az előadókat akik nora voltak megfelelők leváltottuk, s"helye­tek uj elv társakat jelöltünk ki. Felvetették az elv társak , ho ,’y Szépvölgyi elv társai kapcsolatban ... jelentés nem őszinte; a je­lentés. összeállításánál figyelembe vettük Szépvölgyi éivtárs“raun­­káját, s ami hiányosságot észleltünk azt a jelentésbe be is vet­tük. Arai a határozati javaslatokat illeti: mi ezt úgy dolgoztuk ki, azpviettük figyelembe, hogy ezeket nekünk kell végrehajtani nem pedig a pártbizottsá;-;n-• k, vagy. a pártszervezeteknek. A propa­ganda munka megjavításának érdekében elhatároztuk, hogy a mozik­ban csináltatunk ^lemezt, amit a szünetben bemutatnak.'Kérésem az az elvtársak felé, hogy a lógó parancsnokot havonta, vagy kétha­vonta égyszer számoltassák be a végzete munkájáról. Tóth elvtárs: AZ anyagot áttanulmányozva megállapíthatjuk, hogy a jelentés tűk­­^ rözi ap rancsnokság munkáját, h iyes volt az a megállapítás, hogy a kerületi parancsnokság munkája eredményes és jó. Pozitív első-" sorban az - ha figyelembe vesszük akerlilét adottságát - hogy az előadásokon, kiképzéseken a megjelenés jó, megüti a budapesti szintet. A másik pozitívum a kapcsolatok fenntartása a különböző társadalmi, ésp'ömegsz orvé setékkel - bár ezek csak formálisak, maly abban merül ki, hogy megbeszél egyes feladatokat, vagy meg­látogatják a szervezetek egymást. A jelentés hibája, hogy'nem veti fel konrketan a problémákat és nem elemzi azokat, pl. egy­­j• ;y tanfolyamon milyen nézetek merültek fel. Legfontosabb fela­dat vozetes színvonalának javítása, s elsősorban az, hogy líosica elvtárs politikailag képezze magát, s ezt követelje meg’a többi beosztott ^tisztektől is. A másik fontos dolog, hogy a szakmai felkészülés sokkal mélyrehatóbb legyen. Rendszeresíteni kell a törzsi értekezleteket. Felelőséggel tartozik a pártbizottság ré­széről megbízott Haasz elvters azért, hogy ezek az értekezletek jól elő legyenek készítve. Ha valami nehézség merül fel Koska clvtars munkájában, azt azonnal jelezze a párt bizottságnak, ugyan ez vonatkozik a tanacs vezetőire is. Az előadásokat úgy szervez­zek meg, hogy politikailag színvonalasuk legyenek, s inkább ke­vesebb tanrolyaraunk legyen, de az előadók szakmailag ős politika­ilag képzettek legyenek. Javaslom az elvtársaknak, hogya vb. utasítsa Noska elvtársat, hogy „vizsgálja felüljmégagyszer az előadók szakmai és politikai .félkész ült se got —továbbá Noska es Szépvölgyi g Ív társ szo.ro s kap— csolatot építsenek ki a párt szervezete k kel’, minden esetben tá-” jekoztassak a pártszervezeteket a tanfolyamok mozgósításáról, hogy a segítséget időben megkapják. A propaganda munkát úgy végezzék az elvtársak, hogy az hatásos .tegyen, moly fe i.liivja az emberek figyelmet arra, ho fy mi az erő búdabábán ^beszelünk, a moziban való lemez-csináltatást nem t ur­­t orn s z ük s e g e sne k. H a tár o z a t: 2 3^ T* Az anyaghoz kidolgozott határozati javaslatot a végrehajtó b.Lzofets g nem íogadta el. Felhívja a lógó p. ra.ncsnoksá fi­gyelmet arra, hogy araikor szükséges a part bizottság segítsé­ge, ezt igenyeljek, melyet minden esetben megadunk." a, a vb. utasítsa Gáspár Károly, Haász Ferenc, Szépvölgyi Jenő, (o L J ______________________________________________________z_____________._____ .. ...__

Next

/
Oldalképek
Tartalom