Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1960-08-25

r ... i a munkáját végezni fogja, természetesen előtérbe kell kerülni a politikai munkának és az összes statisztikai es adm. munkának fontosságát, annak mérlegelésének kérdését félre kell tenni, azt majd későbben is végre lehet hajtani. Észrevételében kifejtette, hogy a 27-28 eves fiataloknak a KISz vezetőségbe való beállítása ne olyan legyen, hogy pillanatnyi helvzetet oldjon csak meg, vagyis a pillanatnyi káderproblémát és a választások után azután további munkát már ne végezzenek, hanem feltétlenül és elsősorban olyanokat keresennek akik a válasz ti ok után is előbbreviszik a munkát. ■ c? Orf elvtárs; Véleménye 'szerint a kerületi KISz bizottság helyesen fogta meg a politikai munkát minden alkalmat fe használt, ogy a KISz irány­elveket kellően hirdesse. Kerületünkben most folyik a sorozás,^ ahol a KISz irányelvekről minden alkalommal 4o-5o perces beszé­det tart a KISz bizottság, tehát nem hanyagolta el ezt a kérdést, és ezt a területet sem, Czitron elvtárs: Véleménye szerint nagy általánosságban jól mennek a dolgok. Van­nak hibák ugyan de ennyire szétszórt területen ez elő is fordul. Ezeket a hibákat ki kell javitani. Amikor kiadtuk a kongresszusi felhvivást úgy láttuk, hogy ez jó hatással volt, mert a érméiés vonalán is megmozdulást apasztalatunk, méghozzá olyat amilyet az utóbbi időben nem láttunk. Összefoglalva végeredményben jó munkát végeztünk. II a t á r o z a t; nr.f A végrehajtó bizottság a KISz bizottság v álasztási felkészülésé­­" ' !°ről szoló jelentet elfogadta. Bej elent esek; a/ A XVII. kerületi tanács vb. javaslatának beterjesztése az oktatási osztály vezetői beosztás betöltésére. Előadó; Gáspár Károly elvtárs A személyzeti főelőadó javaslatát^erjeszti a párt vb. elé a Főv.-jvosi Tanács és a Kerületi tanács javaslata alapján. Az oktatási osztály vezetésének 196o szeptember 1-vel felada­tával Tátrai Ferenc igazgató eivtá7,sat javasolja. II a t á r ozat; A vb. egyhangúlag elfogadta a tanács vb. oktatási osztály ve­­zetőjének Bátrai Ferenc elvtársat, b/ A Rákoshegyi Leányiskola igazgatói állásának betöltésére vonat­kozó javaslat. Elő dó: ^áspár Károly elvtárs Az oktatási osztályra vezetőnek kerül Tátrai Ferenc igazgató helyére a Rákoshegyi Leányiskolába igazgatónak a jelenlegi tanulmányi felügyelő N agy Béla elvtársat javasolja két­féle okból: először azért mert az ktatá^i osztály további meg­erősítésére uj tanulmányi felügyelőt klánunk beállítani, má­sodszor azért mert Tátrai Ferenc igazgatása alatt álló iskola színvonala kerületi szinten olyan fokot ért el, hogy annak további fenntartása Hagy Béla elvtárs személyében biztositttot­­nak latszik, Q L _-----------------------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom