Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.22.a/4)
1959-07-23
r" -% r.'&W* * I • I 8 *-2- ■' “ ^ Meg. kellett értetnünk párttagságunkkal az elméleti kérdés fontosságát, azt az elvet, hogy az elméletet azért kell tanulmányoznunk, hogy az segítséget adjon gyakorlati feladataink megoldásában, A pértoktatási munka előkészítését a fentjelzett feladatoknak jegyében kezdtük meg. Erre vonatkozóan tervet készítettünk, ami tartalmazta n« alnpstervek feladatait, a kiválogutáse«*ljkoi*lté#t ▼et a vTS. jóváhagyása után az alapszervezetekkel ismertettek o§ Írásban megküldtük részükre* A propagandisták kiválogatását az alapszervezetekkel együt - teaen oldottuk meg, az ő javaslataikat vettük figyelembe elsősorban. Néhány idősebb gyengébb felkészültsegü propagandista helyett az idén fiatal alaposabb ismeretekkel biró elvtársakat vontunk be a munkába. A propagandisták képzését az előző évekhez hasonlóan oldottuk meg. Az alapfokú tanfolyamok vezetői részére 6-hetente egy-egy félnapos előkészítőt tartottunk - az időszerűt Szekeres elvtarsno, a Marxizmus- Leninizmus propagandistáit Hómé th Antal elvtar3 vezette. A hallgatók kiválogatását az alapszervezetek végezték.Cél az voltm hogy az önkéntesség elvét betartva, egyenénkónti beszélgetéssel történjék meg ez az előkészítő munka .Meg kell mondanunk, hogy a választ ás i-ós oktatás előkészítő munka időben egybeesett s ennek folytán nem volt olyan alapos amilyet szerettünk volna. ^ . Az előkészítő munte eredményeképen kerületünk tagságának kb. 7o /»-* jelentkezett oktatásra. Az ilyen arányú jelentkezés nem volt reális, ezt már az első foglalkozások is igazolták, ugyanis már itt is több hiányzó volt. A januári statisztikai felmérések szerint 371 párttagul a tagság 51.8 a és 282 fő pártonkivüll vett részt az oktatásban.Ez összesen 653< fő. Ez a létszám a szokásos hiányzásokkal mindvégig megmaradt. A kerületben 27 időszerű kérdések, 7 narxizmus-leninizmus, 1 politikai gazdaságtan, 1 magyar párttörténeti, 1 gazdaságpolitikai és 3 filozófiai tanfolyam indult. Ebből az év során egy időszerű kérdések tanfolyam megszűnt a Közértnél, /átszervezés miatt/ egy időszerű tanfolyam szabad pártnapokká alakult át a XVll/1.körzetbcn.A Magyar Párttörténeti tanfolyam is megszűnt időközben, aminek oké’, az volt, hogy hogy kevés számú hallgató jelentkezett, akik idősebbek voltak és a tél” folyamán megbetegedtek. Ez év szeptemberében már megkezdtük az oktatást a választási szemináriumokkal, majd a tulajdönképeni oktatást a választás lezajlása után november első felében kezdődött meg. Időszerű kérdések tanfolyam. Ezen a fokon tanult a tagság legnagyobb része, elsősorban a körzeti pártszervezetekben.A 27 induló tanfolyamon 4-22 fő vett részt /közülük 2o? pártonkivüll/. A tanfolyam tematikája az élettel kapcsolatos anyag volt.Ilyen volt pl. a legfrissebb nemzetközi helyzet,, a Művelődéspolitikai határozat és a XXI. Pártkongresszus anyaga. Ezek a szemináriumok voltak általában a legaktívabbak. A viták - a szemináriumok témáihoz hiven - szoros kapcsolatban álltak mindennapi élctünkkkel, lm _____________________________________________________________________________________________________________________________________-____—________________—-----------------_______________________________________________________________________________________________