Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1989-10-13
r n Az MSZMP Rákosmenti Reformklub PLATFORMJA A Reformklub a reformkori mozgalom hatására, a kerületben lakó párttagok alulról szerveződött demokratikus fórumaként jött létre, és kiván működni. Meggyőződésünk, hogy a politikai életben versenyképes párt csak lakóterületen szerveződhet, ezért a hid szerepét kivárjuk betölteni a munkahelyekről a lakóterületre történő átmenetben, A többpártrendszer hivei vagyunk, de nem akarunk párton belüli ellenzék lenni. Célunk egy hatékony, a reformok mailett elkötelezett szocialista párt tagjaként politizálni. Szükségesnek tartjuk a párt nevének megváltoztatását, úgy hogy az fejezze ki a demokratikus szocialista jelleget. Fontosnak tartjuk a helyi önkormányzatok valódi működési feltételeinek megteremtését és jogositványaik tiszteletben tartását. Ezért a párt szervezeti felépitésének is a helyi önkormányzatok megfelelő szintjeit kell követnie. Kislétszámu, a kerületi érdekeket valóban szolgáló, a tagság ellenőrzése alatt álló pártapparátus működését tartjuk szükségesnek. Szorgalmazzuk a kerületi párthelyiségek közösségi /szociálpolitika, oktatás stb./ célú hasznositását, továbbra is fenntartva a politikai tevékenység lehetőségét. Véleményünk szerint a tagdijakból befolyt összeg 80 jS-át a kerületi pártmozgalom közvetlenül haszóálja fel. Egyetértünk a Demokratikus Magyarországért Mozgalom céljaival és támogatjuk azt. A RÁKOSMENTI REFORMKLUB MINDEN páros héten 17.3o-kor tartja üléseit a kerületi pártbizottságon. /Pesti u. 167. sz./ Budapest, 1989. szeptember 19. REFORMKLUB Szervező bizottsága . _........ ~ (p L " ~ ---------------------J