Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1982-10-07
~-Wfc * * ' rt | ! «- 9 -Rákoskert szerencsésebb helyzetben van, mert van helyiségünk az idősek összefogására. Meg szoktuk hívni az időseket olyan taggyűlésre, amelyeken részt vehetnek pártönkivüliek is, ide mindig örömmel jönnek, A beszélgetések során felvetődtek gondok, de talán nem is olyan nagyok, mint ami az anyagban szerepel. A párt mellett mindig szilárdan kiállnak, ebből adódik az a feladat, hogy a velük való törődést méginkább fokozottabban kell tenni, mint eddig, Generáció-pi’oblémák vannak nálunk is , de ez már nem olyan nagy, mint korábban. Vannak orvosi előadások, melyek hasznosak az idősek számára. Tükrözi ez is, hogy nincsenek úgy elhanyagolva, ahogy ezt hallani lehet, A nyugdíjba vonulás után nem mennek feléjük a munkahelyekről, ^ ezt sérelmezik. Időnként össze kellene hivni őket, elbeszélgetni velük, A további munkához erőt, ambíciót adnának. Ez az anyag jól tükrözi valóban a nyugdíjasok helyzetét, de ha tovább lépünk, azért még jönnek a napvilágra gondok, problémák. Tasi János: Az előttünk lévő anyag alapos, igényes munkát mutat. Az anyag elemezte, felmérte, hogy a nyugdíjasok életét mi befolyásolja, a választ erre egyértelműen megkaptuk az anyagból. A BTV-vel kapcsolatban szeretném elmondani tapasztalatainkat ebben a vonatkozásban. Nálunk is **00 fő nyugdíjas van szakszervezeti állományban, ’ tehát második vonalban. A mi 400 főnk közül 200 fő kevés nyugdíjjal rendelkezik. A nyugdíjba menés előtt előkészítő munkát végzünk, amit nagyon fontosnak tartunk. Egy évvel a nyugdíjba menetel előtt már foglalkozunk velük. Évente egy alkalommal nyugdíjastalálkozót szervez a szakszervezet, A kirándulások is hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyugdíjasokkal tudunk törődni, a nyugdíjasok közül sokan igénylik is ezt. Segélyezéssel is próbáljuk segíteni őket. A jóléti alapból Ó0-70 eFt áll rendelkezésre, de az aktiv dolgozók terhére tudjuk ezt adni. Szerintem a szakmaközi bizottság égisze alatt pénzügyi lehetőséget lehetne adni, koncentrálni a lehetőségeket. Azt szeretnénk megvalósítani, hogy már jóval előbb megkeresnénk a pár talaps ze rvezetet, ahova a nyugdíjasok kerülnek. Tehát tartjuk ilyen módon a nyugdíjasokkal a kapcsolatot, a termelésben is igénybe vesszük tudásukat, tapasztalatukat. Az anyag megállapításaival egyetértek, elfogadásra javaslom. Veszel! Sándorné; Az anyag megállapításai azért jók, mert több oldaliból néztük meg a nyugdíjasok helyzetét. Az anyag erényének tartom, hogy azokat, akikről az anyag szól, azokat megkérdeztük. Nagyon sok olyan dologra hívja fel a figyelmet. Jó dolog lenne, ha lenne az idősekkel foglalkozó bizottság, aki összefogja az egész J.