Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1981-04-23

H9NH* * p • 8 • kongresszus rámutatott, hogy a szocialista országok köze­­lodcoónok folyamata napjainkban tovább fejlődik, de ez nem bal~ v&nvit.-ia ol nemzeti éo történelmi sajátosságaikat. hogyan Brezsnyov olvtárs is mondotta: társadalmi életük, gazdasászerve­­zésük formáinak változatosságában azt kell látni, ami a valóság­ban van, a szocialista építés útjainak és módszereinek a gazdag­ságát. Sokat lehetne még idézni a gazdaságirányítással és a bal­politikai élet más kérdéseivel kapcsolatban elhangzott gondola­tokból, de ezekre most csupán abban a vonatkozásban szeretnék em­lékeztetni, hogy a Szovjetunió és Magyarország, az MSZMP és az ZIü politikája között nemcsak külpolitikai kérdésekben van taeg a jő összhang, hanem a szocializmus építésének nagyon foltos bel­ső kérdéseiben is. kn ennek a mi belpolitikai helyzetünk szempont­jából is meg van a jelentősége, Mindest figyelembe véve, méltán mondhatjuk, hogy pártunk XII, kongresszusának fő megállapításai ma is érvényesek. Mint ahogy Kádár oÍvtárs is mondotta a Népfront kongresszusán, a Magyar Nép­­köztársaság belpolitikai helyzete szilárd, társadalmi rendünk szo­ciális ua intézményei jól működnek, megkezdődött és folytatódik a 111, kongresszus határozatainak végrehajtása. Belpolitikai hely— zotünk .szilárdsága egyben fontos nemzetközi tényező is} barátaink, sőt még ellenfeleink is sokszor elismeréssel szólnak az ország helyHetéről. Politikánknak tekintélye, szavunknak súlya van, a Magyar Népköztársaság nemzetközi téren is stabilizáló tényező. Tisztelt pártbizottságI továbbiakban arról szólt óvári elvtárs, hogy e pozitív ké­pen belül vannak kedvezőtlen hatások és negatív jelenségek is, .őzöknek egy részéről már a XIX, kongresszuson is szó volt, A nega­tív hatások egyrészt külsők, másrészt belsők. JKjÜIső hatásokról, azt hiszem, nem érdemes túl hosszan beszélni, mert szóba kerültoic az első napirendi pontnál is. Feszült a nemzetközi helyzet, és emiatt aggodalom érezhető, ami már belpolitikai kérdés. Népünk tá­mogatja a párt külpolitikáját, és kész áldozatokat hozni, hogy megőrizzük hazánk békéjét, az alkotó munka nyugodt feltételeit, U~\.

Next

/
Oldalképek
Tartalom