Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1979-02-22
s - - - !- A Hungarocamion a nettó tőkés deviza hozamát 10 fo~al tér— vezi növelni,a külszolgálat! kilóméter teljesitmóny majdnem 5 %-os növekedésével. Jelentősnek tartjuk azt is, hogy 1 dollárt 30 forintból, illetve 30 forint alatti Összegből kívánnak kitermelni.- Az EVM 6,7 %-os növekedést irányzott elő, amely dinamikus növekedés. Ezt helyeseljük, mert az EVM tevékenysége döntően tőkés import csökkentést szolgál.- A BTV 2,4 %-os tervelénövekedéssel segíti Budapest jobb tej- és tejtermék ellátását.- A kisebb gazdasági egységek is igyekeznek a követelményekhez igazodni. A kerületi vállalatok és szövetkezetek 1979. évi tervezett nyeresége 5*3 $—al magasabb a tavalyinál. Megkell mondanunk, nem volt könnyű dolguk, hogy ezt a növekedést biztonsággal tervezhessék.- A részesedési és fejlesztési alap nem éri el az 1978. évi mértéket, a szociális és kulturális kiadások tervezett öszszege 9,2 %-al magasabb az előző évinél.- Az átlagbérek vonatkozásában csak a Hungarocamion, az ULKÜ és a PÉSZ tervezett valamivel nagyobb mértékű bérszínvonal növekedést, mint a várható ezévi árszínvonal emelkedés. A többi vállalatnál a bérek növekedése 2-4 % közötti. E helyeken nagyon komoly külön erőfeszítések is szükségesek a hatékonyság növelésében, a politikai munkának is nagyon egyértelműnek kell lenni, s béremelést tényleg csak azok kaphatnak, akik fegyelmezetten, többet, s főleg jobban dolgoznak. Szinte minden vállalatnál és szövetkezetnél külön gondok is jelentkeztek az év elején az előbbieken túlmenően is. _ a Hungarocamiónnál érződik a kiéleződött nemzetközi fuvarpiac, mivel nagy fuvareszközkinálat van a tőkés és szocialista viszonylatban is. A versenyben kell tehát helytállniok, amit külön nehezit, hogy a magyar külkereskedelem még mindig nem eléggé érdekelt abban, hogy a külföldi tőkés fuvarozók helyett nagyobb mértékben adjon megbízást a Hungarocamiónnak. Emellett a fuvarigények ma sem eléggé ütemesek, jórészt lökésszerűen jelentkeznek. Bár jelenleg a hütögépkocsi park kihasználása jobb a tavalyi nagyon rossznál.- Az EVM helyzetét nehezítik az újabb külföldi áremelések. Az eredetileg ilyen cimen tervezett 55 milliós költségtöbblet jelenleg már 12o millió forintos. Az év elején most a tavalyinál abból a szempontból is nehezebb a helyzet, hogy a külkereskedelmi lehívás az éves export 15 át teszi ki eddig. Igaz, a tavalyi első két hónapban 25 % volt, de az sem volt kielégítő. Tehát^ jelenleg e tekintetben is rosszabb a helyzet a tavalyinál. Külön figyelemmel kisérjük az EVM-ben a gazdaságos tőkés exportot növelő EVIPOR beruházás helyzetet, amely k íbblSfhOCT®eré°rIp?iíi?ael5j^r-’aSmólSSitflt határidőre-Al I ... .... . . ________________