Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1977-03-17

5-10 vagy több éve intézkedést kellett volna tenni. Mindehhez kapcsolódik, hogy a tájékoztatás a tömegkommuni­kációban sem mindig megfelelő, s mi sem tudtunk részlete­sebben indokolni, sőt összegyűjtve elmondani, ismertetni olyan intézkedéseket, amelyek tényleg jók, a XI. kongresszus határozataira születtek, de még nem éreztetik kellően a ha­tásukat. Az agitációs és propaganda munkáról sok jót lehet mondani, de világosan tudunk-e mindenütt válaszolni a párt­tagok által, vagy a közvélemény által felvetett kérdésekre ? E gondolatokat azért vetettem fel, hogy segítsek a Tisztelt r*' Pártbizottságnak a miértekre is a válasz megkeresésében. fafem tagadhatjuk, hogy a beszélgetésekkel kapcsolatos eredeti célkitűzéseket - mondjuk ki nyíltan - egy kicsit «túlteljesítettük11. S ezt nem mi, nem a vezetés ösztönözte, a párttagság "teljesítette túl". S hozzáteszem, hogy ez tu­lajdonképpen most jó dolog volt, mert figyelmeztetett minden szinten dolgozó felelős vezetőt - legalább is ezt remélem -, hogy mindenkinek intézkedni, tenni kell a maga területén, s az intézkedésszéles körben kell ismertetni, illetve széles körben saját maguknak kell tapasztalniuk az embereknek a jó intézkedések hatását, eredményét. Jó dolog volt ez a kis túlteljesítés azért is, mert meggyő­ződhettünk arról, hogy a viszonylag nehéz 1976-os év, - amelyen belül elsősorban a tervezettnél nagyobb áremelkedés­re gondolok, s az életszínvonalnak a tervezett mérsékeltnél is kisebb emelkedésre - mindezekkel együtt sem ingatta meg a párttagságot; a párt, a központi szervek iránti bizalmat. Éppen ez is azt bizonyltja, hogy a demokratizmus, a nyíltság, az őszinte szó nemcsak a párttagokban, de a közvéleményben is megértésre talál. Jól kell tehát sáfárkodnunk ezzel a bi­zalommal. Nem folytatom tovább a beveztő gondolatokat, hogy idő legyen a Tisztelt Pártbizottság tagjainak az alapos, politikailag is előrevivő vitára. A 8 ~~ ~ J ____________________________________________________________________________­­-___________________.__________._____ r n- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom