Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1971-08-13
r "i- 3 -E javaslatokat az USA. ós nyugati kormányfők most is tanulmányozzák. Állásfoglalás született a krimi találkozón abban is, hogy a szocialista országok folytassanak további erőfeszítéseket az európai béke és biztonság szilárdítására. Meg kell vizsgálni a tárgyalások eddigi eredményeit és esetleg uj lehetőségeket kell kezdeményezni Európa politikai, társadalmi erőinek a béke, a biztonság ós az együttműködés elősegítésére irányuló törekvéseit. Mi a magunk részéről segítjük és támogatjuk a Finn kormány felhívását, aki biztosítja, hogy Helsinkiben üljön össze Európa országainak kormányfői. Jelenleg Európában kedvező a helyzet, mind jobban erősödik a törekvés kontingensünk béke- és biztonságának megszilárdítására. Ebben a Magyar Népköztársaságunk is sokat tett./Péter elvtárs látogatásai Olasz, Francia, Dánia, Ausztria./ A KGST. XXV. jubileumi ülésének külföldön nagy visszhangja van. Ez erősítette a szocialista országok tervszerű együttműködését, a távlati tervek összehangolását. Erősödött a testvéri országok internacionalista összefogása. Ez is elősegíti az európai béke és biztonság további szilárdítását. Láthatjuk, hogy ezen a téren a szocialista országok által kezdeményezett erőfeszítéseknek vannak pozotiv, kézzelfogható jelel, ami arra kell, hogy ösztönözzön bennünket; éberen, de tovább kell munkálkodnunk abban az irányban, hogy Európában a béke ós biztonság sziárduljou, le kell leplezni a jobboldali reakció, az éledő fasiszta militarista mindennemű mesterkedéseit. /Fő törekvés, hogy NSzK ratifikálja a Lzovjetunió ós Lengyelországgal aláirt szerződést,/ Természetesen mi nem megyünk bele olyan helyzetbe, arai a szocialista világrendszemek rosszabb volna.- Nyugai—berlini kérdést nem engedjük, hogy ezzel összekeverjék. Mi nem zárkózunk el az észszerű kompromisszumok elől, / . . . /