Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1971-08-13

Űuu2i - /3-i í/i loÖUi ffiu/i?0 jj .,) (xüíaí^ fruffijfcu ' 1 Jt *• Kedves Elvtársak! f i 1971. augusztus 4-én az MSzMF. Központi Bizottsága és a Forradal­min Munkás-Paraszt Kormány együttes ülésen megvitatta és elfogad­­ia;- Komócsin Zoltán elvtársnak a KB. titkárának a tájékoetatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről,- ugyancsak megvitatta és elfogadta Nyers Rezső elvt&rsnalc a KB. titkárának előterjesztése alapján a KGST. XXV. ülésszakáról, valamint az 1971* első félévi népgazdasági terv teljesítésé­nek helyzetéről szoló jelentést. Mindkét tájékoztató elhangzásával kapcsolatosan közlemény szüle­­/-> tett, amit az augusztus 5-1 napilapok részletesen közöltek. Ugyancsak augusztus 7-én a Népszabadság mellékleteként teljes terjedelemben közölte a KGST. Tanács XXV. ülésszakán elfogadott Komplex Programot is. Ennek alapján a budapesti párt biz© 11ság augusztus 6—ón kibőví­tett pártbizottsági ülésen adott tájékoztatást a pártbizottság tagjainak és a meghívott párt-, társadalmi-, állami és kulturá­lis élet vezetőinek. A tájékoztatást az időszerű kérdések helyzetéről Németh Károly elvtárs, a budapesti pártbizottság első titkára tartot­ta, aiig a népgazdasági helyzet 1971. I.félévi terv teljesíté­séről Nagy kichárd ©Ívtárs a budapesti pártbizottság- tit­kára tartotta. Itt feladatul kaptuk, hogy minden kerületben e héten kibővített pártbizottságon ismertetni kell a kapott tájékoztatást, s utána o hónapban a szokásos havi taggyűléseken részletesen tájékoztat­ni kell az egész párttagságot, ezenkívül a tömeg-szervezetekben dolgozó aktívákat azzal a céllal, hogy megismerjék Központi Bi­zottságunk állásfoglalásait és ezt a gyakorlati munkában meg­felelően használják is fel. Arra kérem a meg jelent elvtáx-sakat, hogy készítsenek bő jegyze­tet az elhangzottakról, mert anyagot a sajtóban megjelenteken */. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom