Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1968-06-28
r % Említést érdemel, hogy a laza szervezetű fiataloktól álló csoportok, amelyek még nem képeznek úgyan ...-.evezettszerű bandát, magatartásukkal, jelentős mértékben vés sóly c zt étik kerületünk lakosainak nyugalmát. 1965-ben egy 16 fős galeri csoportot bíróság elé kellett állítani sorozatosan elkövetett garázdaság és egyéb bűncselekményok miatt. 1967-ben két szervezett galeri felszámolására került sor, akik ugyancsak többrendbeli bűneselokmányeket követtek el. összefoglalva; - amit megállapított a kerületi párt-küldöttért eke z~ loten elhangzott beszámoló is, hogy kerületünkben tovább erősödött a szocialista demokrácia, megélénkült a közélet,.fokozódott a dolgozók aktivitása és érdeklődése a közügyok iránt. Az állami demokratizmus szélesedésével erősödött kerületünk közrendje, közbiztonsága, növekedett az állampolgárok egyéni- és kollektív felelősségérzete, Ebben a munkában mind nagyobb szerepet kapott,a becsületes dolgozók helyes bevonása, véleményük figyelembevétele. A dolgozók a kerület közbiztonságát össz-egészében jónak értékelik. Úgy látják, állandóan javul és est a megállapítást a körzeti pártszervezetek vezetőségei, tanácstagjai a beszélgetések alkalmával alátámasztották. Hogy ez igy alakult, nagymértékben hozzájárult, hogy a kerületi Tanács VB és egyéb államigazgatási, valamint bűnüldöző szervek eredményes intézkedést tettek és határozottabban léptek fel a közrend érdekében. Ennek ellenére, munkánk további javítása céljából szükségesnek tartjuk a becsületes dolgozók szeles tömegeinek bevonását a párt-, tömegszervozetok, állami-, és gazdasági szervek vezetőivel való szorosabb együttműködést, jelzéseiknek és javaslataiknak figyelembevételével munkánk javítását. L * j 9- 10 -__________________________________- _______________ -._______________________,______________.____________ _