Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1968-07-31
r ”i- 2 -javaslatol~örömmel fogadom, mert fiatal, fejlődóképes elvtárs fogja e funckiót betölteni, ezzel eljutottunk oda, hogy sajat nevelésű’káderrel is rendelkezünk. Véleményem szerint a Part-VB megtalálta a megfeleld emb.ert, - ezt tegyük a lövőben is, hogy ne" kellien külső elvtársat keresnünk. Jávos elvtárssal kapcsolatban: nagyon fontos, hogy megvannak az iskolái, tapasztalata van a pártmunkában. A Tanácsnál végzett gazdasági munkájáról azt tudom mondani, hogy.azz egyre kevesebb panasz érkezik Pártbizottságunkhoz az építési osztaly-al kapcso"I 1 riTl Jávor elvtársnak azt javaslom, ne feledkezzen meg továbbra sem az osztályáról, az ott maradt dolgozokrol. Mint kommunista legyen "forradalmár”, legyen határozott. Meggyöző désemf“hogy az előterjesztést komoly munka előzte meg. Jávor elvtárs mellett olyan kérdések szolnak - most amikor felelés funkcióba kerüléséről van szó - amit figyelembe kell vennünk, én Jávor elvtárssal sokat dolgoztam együtt, munkává végzésé közben igyekezett az elvi helyzetnek megfele."en megoldani a problémákat',' alkalmazni munkájában a párt politikáját. Ez vonatkozik gazdasági-, és pártszervezeti munkaira is. Jávor elvtars helyismerettel rendelkezik, nagy előnye, hogy mar a gyakorlati elet bői jött a közigazgatásba, olyan műszaki képzettsége^van, ami feltétlenül fontos a-mellett, hogy politikailag is képzett, fel-Javaslom az elvtársaknak, hogy fogadják bizalommal az élőtérjesz- 1ü6 sfc • Jávor elvtárs javaslatával egyetértek mindazok alapján, amiket r~' Tóth elvtárs ismertetett. Ez mellett szeretnem kiemelni Jávor elvtárs egyenes vonalú mozgalmi munkáját. Megvagyok győző ve arról, hogy Jávor elvtárs érti a vele kapcsolatban^felvetett negatívumot, és a feléje nyújtandó segítséggel élni is íog. Javaslom a szavazólistára való felvételét. Mateovics József: _ , , , , Csatlakozom azöEoz az elvtérsakhoz, akik Jávor elvtarsat javasolják a szavazólistára való felvételre. Jávor elvtars olyan ^ osztályról jött, ahol igen sok kérdésben kellett neki igent, es nemet mondani, amit itteni munkájában is/hasznosítani tud. Jávor elvtárs párthoz való magatartasa 30, ajánlom nt a titkári funkcióra. "\ri.ricz0 * / Jávor elvtársban maradjon meg továbbra is a magabiztonság, de ez jó értelemben legyen. Továbbra se legyen megalkuvó, hanem inkább politikus, hogy a párttagsággal bánni tudjon. Jávor elvtárs jelölésével egyetértek. o L - -J