Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1964-03-25
1 «* ~£;**8ar :s ■ 1- 2 -szükségünk. . .i hisszük pártunk politikájának helyességét. Tájékoztatom arról az elvtársakat, hogy én is kaptam kétszer a lcinai követségtől levelet, melyet azonnal vissza is küldtem. Ez bizonyltja azt, hogy a kinaiak nem tartják be még a legelemibb jogokat sem, - azt Írják, hogy kövessük őket! Hangsúlyozom: egyetértek pártunk politikájával, és Ígérem a Tanács dolgozói nevében, hogy pártunk politikája mellett egységesen fogunk kiállni. Kiss Árpádné: A magam részéről a határozattal egyetértek, és elítélem a kinaiak egységbontó ténykedését. Sok feladatunk lesz az alapszervezetek területén, hogy a határozat megértésével kapcsolatban felvilágosító munkát végezzünk. Igaza van Ozitron elvtársnak - tudjuk, hogy a frakciósás milyen nagy veszélyt rejt magában, és erre már volt példánk 56-ban, mely igen nagy kárt okozott nekünk. Ml azonban az 56-os példából tanultunk, tudjuk, hogy egységben van az erői Nagy Hichárd; ÍCo'nícr'ót kérdésekkel kapcsolatban, melyek várhatók, hogy fölvetődnek a területen. Először arról, hogy milyen mértékű a kinaiak támogatása, és kik támogatják őket. A támogatás jelenleg Ázsiára korlátozódik, - Kérea, mint kínai tartomány foglalt állást. A másik állam India, - úgy foglal állást, hogy a Távol-K létén a kínai állás pont a helyes, mig Európában a szovjet állás pont a helyes! Vietnam is úgy foglalt állást, hogy a kínaiaknak van igazuk. Japán 1-1 arányban a kinai álláspontot támogatja, - miért: mert ezek vezetői Mao iskoláját végezték. A Maláj párt kb. úgy foglal állást, hogy a fegyveres utat kell választani. Ezt az álláspontot kifejezetten más pártok nem támogatják, - igaz, hogy Belgiumban három párt van. Most már nyíltan vitatkozunk a kínaiakkal, mely ténylegesen fokozott türelmet igényel. Annakidején nem lett volna helyes, ha rögtön belevágunk és nyíltan vitatkozunk velük, de a jelenlegih helyzetben ez már nagyon fontos. - pl. a francia párt önmagán belül megoldotta a kérdést, és ha tározottan szembefordult a kínaiakkal. Szerintünk a kinaiak azért bátorkodtak idáig is el, mert látják, hogy személy szerint Hruscsov elvtárs, és a szocialista országok pártjai nyugodtan ás türelemmel vitatkoznak. A fő veszély abban van, hogy ez világháborúhoz is vezethetne, ha mi logikusan elfogadnánk,hogy nem lehet békésen egymásmelleit élni. Sajnos a kinaiak ezt nem akarják megérteni. Szeretnének mindenkit megelőzni, azt mondják: állítsuk le az életszinvonal emlkedésót, és segitsők őket. A legdurvább módon szidalmaznak minket és Hruscsov elvtársat is, még olyan áron is, hogy megdöntsék az SzKP-t. Elővették most az indiai határkérdést is azzal, hogy a korábban megkötött egyezmény már nem érvényes. Kölcsönös lövöldözéssel akarják ezt is megoldani. -L -------------------------------------------------------------------------------j