Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1960-12-08
I I- 7 -Hajnal László elvtára: A Micsurin Tsz. macára nézve is kötelezőnek tartja agitátor biztosítását, a Tsz. felfejlesztés érdekében, Azonban Gondos elvtár3 olyan feltételeket követelt tőlünk, melyet a Tsz. megfelelő személyek hiánya miatt nem tud biztosítani. Me gémű ti, hogy a" Micsurin Tsz. részéről 14 főt küldtek be a Pártbizottságra, agitátor eimen, akik közül 5 visszajött azzal, hogy pártonkivüliek ebben a munkában nem vehetnek részt, csíík párttagok. Ezeket a megbántott, megsértett személyeket megegyszer már nem tudjuk ezzel a feladattal megbízni. Véleménye szerint ilyen nagy mezőgazdasági jellegi kerületben 60 iő agitátorral kezdeniK veszélyes dolog. Véleménve szerint az agitátorok létszámát fokozni kell ahhoz, hogy eredményt tudjunk ezen a téren elérni. Szerinte a nepnevelök nincsenek megfelelő módon előkészítve az agitációra, többnyire felkészületlenül mennek ki a parasztokhoz agitáciős munkát végezni, nincs megfelelő érvük és szaktudásuk is igen hiányos a mezőgazdaság vonalán. Deák István elvtárs; Elmondja, hogy kerületünkben nem minden réteg kaptak meg feladatul ezt a történteim! jelentőségű, igen fontos munkát. Véleménye szerint feltétlenül be'"kelT vonni e harcba az orvosokat, pedagógusokat© egyéb területen dolgozó értelmiségieket is. A társadalom minden rétedét bevkell vonni e történteim! jelentőségű harcba, nemcsak 60-100 személyt. Helyesnek tartaná, ha az italboltok vezetőit, elárusítóit, a ruházati boltok vezetőit és dolgozóit is bevonnának e nagy munkába. Helyes az az értékelés, hogy agitátoraink az elmúlt időszak*alatt igen komolyveredményt értek el a parasztoknál:, azonban ez az' erő kevés, igénybe kell venni a fentemlitett meridúson kívül a három patronáló üzem segítségét is, annál is inkább, mert a jelenlegi agitátorok már kezdenek kifáradni, elfasulni, fél frissítésre van szükség. Ozépvölgyi Jenő elvtárs; /Választ ad/ Az elhangzott hozzászólások igen jó tapasztalatokat vetettek fél, s ióX érzéssel tölti el, hogv sokkal aktivahh, lelkesebb volt az állásfoglalás, mint abogvan az kezdetben indult. Az állásfoglalások megállapítják, hogy mire vegyük az irányt, mire fektessük aifő súlyt. Megállapítják, hogy feltétlenül fokozni, erősíteni kell az íramot, nem csökkenteni. Véleménye szerint a Tsz, szervezés hem erő kérdése, hímem lélektani kérdés. Az is, hogv ki kit hívjon meg, sarkalatos elvi kérdés. Mi nem azért vívjuk ezt*-, a harcot, hogy egyes raódszerbeni kérdésekkel lejárassuk a Párt, az állam tekintélyét. 8 L - —---------------—- j _____^ ___________________________________________> _________________^ - __________________. ___________