Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1960-12-28

í I-í I I »-J3 -tij{vO»J történetünk minden szakaszában egészében haladásellenes volt. Az értelmiségnek ia kü­lönböző rétegei vannak. Újkori nemzeti történetünk különböző fázisaiban egy jelentős része progresszív szerepet játszott. Nemcsak az I9J8-19-es forradalmakra, hanem az antifasiszta harc egyes alapjaira, s főleg a felszabadulás után játszott szerepére gondolunk. Az igaz, hogy ez a progresszió sem volt árnyék nélkül, s az 1956-os ellenforradalom időszakában az értelmiség egy jelentős része megingott, elvesztette fejét, a nacionalizmus hatott De az ellenforradalom leverése után azt az utat, amit az értelmiségnek ez a része megtett, nem leltet formálisnak tekinteni. Vajúdott, s ebben a folyam álban burzsoá nézeteinek - ha nem Js minden - de egy jelentős részével leszámolt, A nemzetközi fejlődés, a párt általános politikája, türelme az értelmiséggel szemben, az értelmiség helyének megjelölése a szocialista társadalom bon, a perspektíva, amely kibontakozott előtte, a VII, kongresszus határozata, hogy »A szooí­­alisla építés nagy feladatokat állít a tudományok elé", egy-egy hajtóerőt jelentett és jelent, hogy az értelmiségnek ez a része is magára talált, illetve aki még nem, magára találjon, ^ Ma már ü&. ,éiteJiniaég..jaiad-JLagsQJík_j&ü^.J&gLe_il.feJ^ju)gy_„a__munkásosztálv áh közte érdek -azöflAssásL xüjl.. JírdeJuiMftftaságJtatíJtejiaéa^_aJuí^e. lér dóséba,, de jL.^ftdöÜ£Lnjm_Limr égében ,is,.jru3jl^gM.aáej^ a parasztság, de az ó agy ép | jöl^ «]­koMJyba^t|J^Qartaká8ft_.fllg>gJ_^g_foi'd|tYa; a munkásosztály „ 8*o«Miamus,. az_éflj]iajajg,^al&a^ nélkül nem valósulhat meg. Ma mar nem azzal az értelmiséggel állunk szemben, mint a horthy-fasizmus idején és nem is azzal, amelynek egy része - hangsúlyozzuk nem egésze - 1956-os ellenforradalom időszakában • ’ a ‘tiszta demokrácia * a ‘minden magyar testvér* mákonyos illúziójában akarva, nem akarva az, ellenforradalom tartaléka volt. Az élei, a konkrét valóság, mely minden illúzió ellenlábasa, jözunitólug hat, 1956 ellenforradalma, ha nem is azonnal, de kettólépte az értelmiség egy részének maga által kötött fátylát, mert a vérben fogant antidemokratikus, a restauráció magasodon fel vele szemben és bifóiyal, arisztok­ratáival, tőkéseivel, ~~"^‘t A.i«iej}Aággel,_me|y_Bjj;ttfl^8águrt k egy részénél megtalálható; neyazeJsaen a zz aj,, Jogy^ áj t ajáAajub^^ értelmiséggel szemben , D« ^ ^ Uink„egygj._azojLk.a|_.az-eljtá.rsakkai., se m^ alJk, _az__.érte^^ való együttműködést eszmei^ U,kaj_]iajtu nélkül képzelik el, A mi tür8ada*»nunk egyenesítette ki az értelmiség derekát is, Nem. kiBzolgália a munkásos^^vt, Ijanem^sgöyeiségese a hatalomiMokoa.ámk,. A munkásosslály szövetsége az értelmiséggel konbél célok alapján válik valóságossá, AQ .« é,iiltlal8,fe.sg»rejéi.jam.AUjLj^líJláliiJáraaialaalu^jg. nem érti s ...sisii.,, u...a­­!TM -le-,: ,1.1 o_z simlise, liva|:,M|„n,vl3 mo,;,„IUÍm.*^ „JH /4 *• ...................................... J---_______________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom